A fejfájás okai – mi állhat a háttérben?

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, amivel orvos találkozhat. A fejfájás bárkinél előfordulhat, így a kor vagy a nem nem befolyásoló tényező. A WHO jelentései alapján biztosra vehetjük, hogy világszerte a felnőttek felénél előfordul fejfájás az év egyes szakaszain belül.

A fejfájás okai elég kiterjedtek – érzelmi szorongás, egészségügyi rendellenesség (például migrén vagy magas vérnyomás) vagy depresszió is állhat a háttérben. Súlyosabb migrén esetén akár az ember életét kritikusan is befolyásolhatja a jelenség, hiszen iskolába/munkahelyre (majdnem) mindenkinek be kell járnia, ám a fejfájás nagyban megnehezíti magát a koncentrációt is.

Sokan beszámolnak arról is, hogy a fej egy bizonyos pontján vagy mindkét oldalán fáj, így a fejfájás a fej több pontján is előfordulhat. A fejfájás okait meghatározni nem egyszerű feladat, hiszen sok dolog is kiválthatja a kellemetlen érzetet. Elsődleges fejfájásnak nevezzük azt a fejfájást, amit nem másik betegség okoz, illetve másodlagos fejfájásnak nevezzük azt, amennyiben egy másik betegség áll a háttérben.

Elsődleges fejfájás

Ahogy azt említettük, az elsődleges fejfájás esetén a fejfájást, mint önálló betegségnek tekintjük. Kiváltója közvetlenül a fej szerkezeteinek túlzott aktivitása vagy a fájdalomra érzékeny strukturális problémák okozhatják. Ez magába foglalja a fej és a nyaki érrendszerek, izmok és idegek nagy részét. A gyakori elsődleges fejfájások közé tartozik a migrén, a klaszter fejfájás és a feszültség esetén létrejött fejfájás.

Másodlagos fejfájás

Amennyiben egy másik állapot stimulálja a fej fájdalomra érzékeny idegeit, másodlagos fejfájásról beszélhetünk. Másszóval, ebben az esetben a fejfájás okait joggal keressük, hiszen a fejfájás tünetei egy másik oknak tulajdoníthatók.

A másodlagos fejfájás okainak listája rendkívül széleskörű. A fejfájás okai közé tartozhat:

  • alkohol okozta másnaposság
  • tumor
  • vérrög
  • agyvérzés
  • „agyfagyás”
  • szén-monoxid mérgezés
  • sokk
  • kiszáradás
  • glaukóma
  • fogcsikorgatás
  • influenza
  • fájdalomcsillapító gyógyszerek túlzott használata
  • pánikrohamok
  • stroke

Mivel a fejfájás okai között súlyos állapotra vonatkozó betegség is állhat, mindenképp javasolt orvoshoz fordulni, főleg, ha a tünet súlyos, rendszeres vagy tartós.

Tehát, ha a fejfájás nagyobb fájdalommal jár a megszokottnál, rosszabbodik vagy nem reagál a gyógyszeres kezelésre, esetleg más tünetekkel is párosul, mint például láz vagy nyakmerevség, azonnal forduljon orvoshoz!

A fejfájás típusait tekintve lehet:

Feszültség okozta fejfájás

Ez a leggyakoribb típus, ha a fejfájás okait keressük. Az ilyen fejfájás általában lassan és fokozatosan kezdődik. Az alábbi érzetek gyakoriak lehetnek:

  • mintha szorítanák a fejét
  • állandó, tompa fájdalom mindkét oldalon
  • a fájdalom a nyakra vagy a nyaktól ered

Előfordulhat, hogy krónikusan vagy alkalmanként fordul elő – az alkalmankénti fejfájás általában néhány órán át tart, vagy akár több napon keresztül is. Krónikus fejfájás esetén a tünet havonta jelentkezik legalább 15 napon keresztül.

Migrén

Migrénes fejfájás esetén a lüktető fájdalom a fej egyik oldalán az a tünet, ami alapján be tudjuk azonosítani a fejfájás okait. A migrénes fejfájás a második leggyakoribb az elsődleges fejfájások között.

Az alábbi tünetek is együtt járhatnak ilyen típusú fejfájásnál:

  • homályos látás
  • kábultság
  • hányinger
  • érzékszervi zavarok

Visszatérő fejfájás

A másodlagos fejfájás leggyakoribb okai közé tartozik a visszatérő fejfájás, amely a túlzott gyógyszerhasználat miatt alakulhat ki (pont a fejfájás enyhítése végett). Általában a nap elején kezdődik, és a nap végéig kitart. Ugyan a gyógyszerhasználat segíthet rajta rövid távon, de amint megszűnik a hatása, ismét felbukkanhat. A fejfájást magát kísérhetik még az alábbi tünetek ebben az esetben:

  • nyaki fájdalom
  • nyugtalanság
  • orrdugulás érzése
  • csökkent alvásminőség

Klaszter fejfájás

A klaszter fejfájás leggyakrabban 15 perc és 3 óra időtartam közé tehető. Hirtelen jelentkezik, és előfordulhat csupán egyszer, vagy akár nyolcszor is egy nap. A klaszter fejfájás okozta fájdalom lehet:

  • egyoldalú
  • intenzív
  • éles vagy égető
  • szem környékén elhelyezkedő

Az érintett terület pirossá és duzzadttá válhat, ezen kívül pedig az orrváladékozás is jellemző tünet lehet.

Villámcsapásszerű fejfájás

Ahogy a nevéből is következik, ez a típus hirtelen és intenzív fájással jelentkezik, amit többen úgy jellemeznek, hogy „a legrosszabb fejfájás, amit valaha érezni lehet”. Egy percen belül eléri maximális erősségét, és akár 5 percig is eltarthat.

Az ilyen hirtelen keletkező és rendkívül fájdalmas fejfájás esetén azonnal orvoshoz kell fordulni! Bízzuk a szakorvosokra a fejfájás okainak kivizsgálását!

A fejfájás kezelése

A fejfájás kezelésének leggyakoribb módja a pihenés és a fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazása. Általános fájdalomcsillapító gyógyszert vény nélkül is kaphatunk a gyógyszertárakban, azonban fontos megjegyezni, ha orvosunk írt fel egy bizonyos gyógyszert, mindenképp ügyeljünk annak megfelelő alkalmazására.

1. kép – az akupunktúra hatásos alternatív gyógymódot jelenthet fejfájás esetén

Természetesen alternatív gyógymódok is léteznek, viszont itt is fontos tudni, hogy a hagyományos orvosi kezelést semmi sem helyettesítheti, így az esetleges kezelések előtt mindenképp egyeztessen orvosával. Az alternatív kezelések közé tartozik:

  • akupunktúra
  • kognitív viselkedésterápia
  • hipnózis
  • meditáció

Időnként előfordulhat, hogy a fejfájás okai között csupán a vitaminhiány áll, például magnézium, vagy B-vitaminhiány. Figyeljen oda, hogy a megfelelő tápanyagokat juttassa be szervezetébe annak érdekében, hogy a fejfájás ezen okát megszüntesse.

Az otthoni gyógymódok közé tartozhatnak az alábbiak:

1. Kezelje a területet hideg vagy meleg „pakolással”, de kerülje a szélsőségesen magas vagy alacsony hőfokot.

2. Kerülje a stresszfaktorokat, ha lehetséges.

3. A vércukorszint stabilitása érdekében ügyeljen a rendszeres étkezésre.

A diagnózis felállítása

A betegség állapotának, a fájdalom típusának, valamint a rohamok időzítésének révén a diagnosztizálás lehetséges. Viszont, ha nincs különösebben minta arra, hogy jelentkezik a fejfájás, szükség lehet további vizsgálatokra, hogy a fejfájás súlyosabb okait feltárják. Az alábbi tesztekre lehet szükség:

  • vérvétel
  • röntgen
  • agyi vizsgálat, például CT és MRI

A fejfájást sok esetben nem veszi elég komolyan az ember, hiszen nem egy fertőző betegségről van szó, és a legtöbb esetben a fejfájás magától elmúlik különösebb kezelés nélkül. Azonban, ha Ön nem megszokott tüneteket tapasztal, azonnal kontaktáljon orvosával!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Árpa kezelése - érdemes orvoshoz fordulni?

sze ápr 22 , 2020
Az árpa a szemhéj gyulladását jelenti, amit több tényező is befolyásolhat, azonban a legtöbb esetben a fertőzést baktériumok okozzák. Habár az árpa kellemetlen mellékhatásokat tud eredményezni, igazából nem ad okot az aggodalomra. Gyakran vörös és minimális fájdalommal járó betegségről van […]
Árpa kezelése