Árpa kezelése – érdemes orvoshoz fordulni?

Az árpa a szemhéj gyulladását jelenti, amit több tényező is befolyásolhat, azonban a legtöbb esetben a fertőzést baktériumok okozzák. Habár az árpa kellemetlen mellékhatásokat tud eredményezni, igazából nem ad okot az aggodalomra. Gyakran vörös és minimális fájdalommal járó betegségről van szó, ami elsőre pattanásnak tűnik. A legtöbb esetben az árpa a külső szemhéj felületén jelentkezik, ám akadt rá példa, hogy a szemhéj belsején fejlődött ki.

1 hét után azonban az árpa akár magától is eltűnhet, bármiféle kezelés nélkül is. A szemhéj külső felületén elhelyezkedő árpa általában sárgává fejlődik, és ahogy említettük, pattanásra is hasonlít, mivel esetenként előfordulhat, hogy genny távozik a felületből. A belső szemhéjon elhelyezkedő árpa viszont már érzékelhető fájdalmakkal is járhat.

Meleg, óvatos nyomást alkalmazva az árpából könnyedén eltávolíthatja a gennyt, aminek következtében a duzzanat és fájdalom enyhülhet. Sajnos az is előfordulhat, hogy az árpa visszatér, így cikkünkben próbáltunk arra törekedni, hogy az árpa kezelése kerüljön előtérbe, illetve, hogy a tüneteket időben észre vegyük.

Az árpa tünetei

Az első és legszembetűnőbb tünet a kissé fájdalmas duzzanat, amely stimulálhatja a szem könnycsatornáját, így a szem sűrűbben fog könnyezni. Ahogy említettük, sokszor úgy tűnik, mintha csak egy apró pattanás lenne, ám erről szó sincs. Az árpa csak nagyon ritka esetekben fordul elő mindkét szemen, így a beteg egyszerre csak az egyik szemén fogja tapasztalni ezt a kellemetlen érzetet. Azonban az is előfordulhat, hogy egy szemen több árpa jelenik meg egyidőben.

A leggyakoribb tünetek a következők:

  • egy csomó a szemhéjon
  • a szemhéj duzzanata
  • fájdalom
  • vörösség
  • érzékenység
  • égő érzés
  • a szem viszketése
  • homályos látás
  • nyálkahártya kiürülése a szemből
  • fényérzékenység
  • könnyezés
  • kellemetlen érzet pislogáskor

Ha az árpa több, mint 1 hétig jelen van, esetleg látásbeli problémák merülnek fel, vagy ha a duzzanat különösen nagy fájdalommal jár, vérzik, és az arc többi részére is átterjed, azonnal keresse fel háziorvosát!

Az árpa két kategóriáját különböztetjük meg:

Külső árpa

A szemhéj külső széle mentén jelenik meg. Általában sárgává válik, érintésre pedig fájdalmas lehet. Fertőzés vagy a következő tényezők okozhatják kialakulását:

Szempilla tüsző: az apró lyukak, ahonnan a szempillák erednek.

Sebaceous mirigy: ez a mirigy közvetlenül a szempilla tüszőhöz kapcsolódik, illetve faggyút termel. A faggyú megakadályozza a szem kiszáradását.

Apokrin mirigy: ez a mirigy szintén a szem kiszáradásának meggátlásában jelent segítséget.

Belső árpa

Ahogy azt fentebb említettük, a belső árpa a szemhéj belsején helyezkedik el, illetve sokkal élénkebb fájdalmakkal jár, mint a külső árpa. A beteg többnyire égő érzést tapasztalhat a szem belsejében, a szemhéj duzzadtsága, a szem viszketése és érzékenysége, könnyezés és a kellemetlen érzet pislogáskor mind-mind a belső árpa megjelenését jelezheti.

1. kép – A megelőzés legyen a cél

Mi lehet a kiváltó tényező?

Az árpa kezelése érdekében elsőnek mindenképp fontos azt elemezni, hogy mitől jöhetett elő a jelenség. Ha ez megvan, nagyobb eséllyel kerülhetjük el, hogy a jövőben ismét kialakuljon. A következő tényezők növelhetik az árpa kialakulásának kockázatát:

  • kozmetikumok használata a szavatosság lejárta után
  • lefekvés előtt a smink nem került eltávolításra
  • fertőtlenítés nélkül helyezte be a kontaktlencséket
  • kontaktlencse-cseréje a kéz alapos mosása nélkül
  • serdülőkor (gyakrabban előfordul serdülők esetén)
  • helytelen táplálkozás
  • alvásmegvonás

Mivel az árpa fertőző, így az egy háztartásban élőknek ügyelniük kell arra, hogy a többiek ne kapják el a fertőzést (például szeparált törölköző használata).

Az árpa kezelése

A legtöbb esetben az árpa magától elmúlik, így ilyenkor az árpa kezelése elkerülhető. Amint elrepednek, a tünetek gyorsan javulnak, azonban minden esetben azt javasoljuk, hogy orvosi segítséget kérjen az árpa eltávolítása érdekében. A meleg kompresszió a szemre gyakran nyújthat segítséget, ám ügyeljen arra, hogy ne legyen túl meleg vagy forró a nyomás. Különösen figyeljünk oda, ha gyermekünknek szeretnénk segítséget nyújtani ilyen esetben.

A nyomást körülbelül 5-10 percig, naponta 3-4 alkalommal kell alkalmazni. Ez a fajta kezelési módszer nemcsak a kellemetlen érzetet enyhíti, hanem a genny eltávolításában is segítséget nyújthat, így a genny eltávolítása után a további tünetek gyorsan elmúlnak. Fájdalomcsillapító alkalmazása abban az esetben javasolt, ha a fájdalom már szinte elviselhetetlen, viszont, ha erre sor kerül, mindenképp keresse fel orvosát!

Ha azonban a jelenség továbbra is fennáll, orvosa az árpa kezelése érdekében felírhat Önnek antibiotikum tartalmú krémet vagy szemcseppet. Ha a fertőzés az arc további részeire is terjed, orális antibiotikum szedése javallt – természetesen orvosi konzultáció után.

A legjobb, ha ilyen esetekben kerüljük a sminkelést és a testápolók használatát, illetve a kontaktlencse viseletét is megszüntetjük az árpa kezelése érdekében.

Összefoglalva tehát,

  • Az árpa egyes esetekben fájdalommal is járhat, de leggyakrabban maguktól el is múlnak, mindenféle kezelés nélkül. Ha több, mint egy hétig fennáll a probléma, mindenképp konzultáljon orvosával.
  • Az árpa elhelyezkedhet a szemhéj külső vagy belső felületén.
  • Az árpa kezelése érdekében a meleg kompresszió jelentheti a legjobb megoldást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Cluster fejfájás - Típusok, tünetek - Így kezelje ezt a típusú fejfájást

csü ápr 23 , 2020
A cluster fejfájás egy súlyosan fájdalmas állapot, amely klaszter szerűen, periódusokban fordul elő (innen származik az elnevezése). A tapasztalatok során a ciklikus fejfájás rohamokat, fejfájás mentes időszakok követik váltakozva. A fejfájások gyakorisága ezekben a ciklusokban, a napi egy fejfájástól napi […]
cluster fejfájás