A D-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, amit gyakran neveznek a napfény vitaminnak is. Becenevét onnan kapta, hogy a szervezet természetes módon termeli ezt a vitamint, ha közvetlen napfénynek van kitéve. Szerencsére, bizonyos élelmiszerek és táplálékkiegészítők szintén segítséget nyújthatnak a szükséges napi mennyiségének pótlásában.
Cikkünkben, most a D-vitamin 8 jótékony hatása kerül bemutatásra!
1. Hangulatszabályozó tulajdonságokkal rendelkezik
Rendelkezésre álló kutatások már bebizonyították, hogy a D-vitamin fontos szerepet játszhat a hangulatszabályozásban és a depresszió tüneteinek kialakulását is csökkentheti. Egy 7534 ember bevonásával készült vizsgálat során azt találták, hogy ezeknek a kiegészítőknek az alkalmazása a résztvevők 78%-nál segített a különböző negatív érzelmek okozta tünetek enyhítésében.
Továbbá már az is bebizonyításra került, hogy a depresszió illetve szorongás okozta tünetektől szenvedőknél a vitamin szint minden esetben jelentősen alacsonyabb volt, szemben vidámabb társaikkal.
2. Támogathatja a fogyást
Egy 2019-es tanulmány következtetése szerint, a túlsúlyos emberek esetében nagyobb eséllyel alakul ki D-vitamin hiányos állapot. Továbbá bebizonyításra került az is, hogy egy-egy fogyókúrás étrend követésének D-vitaminnal történő kombinálása több súly és zsírtömeg vesztést eredményezhet.
Sőt, már olyan felfedezések is napvilágot láttak, hogy a D-vitamin rendszeres fogyasztása kalciummal kombinálva még az étvágyunkat is csökkentheti, ami szintén hatékonyan elősegítheti a súlyvesztést.
Röviden, a D-vitamin önmagában nem képes súlyvesztést előidézni, de közvetett szerepet játszik a különböző fogyással kapcsolatos folyamatokban.
3. Erősíti a csontokat
A D-vitamin csonterősítő hatását kevesen ismerik, pedig legalább annyira fontos, mint a kalciumé. Többek között segíti a kalcium belekben történő felszívódását, ami végső soron erősítheti a csontokat. Önmagában a kalcium nem lenne képes hatékonyan felszívódni, így minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a D-vitamin is fontos szerepet játszik a csontok erősítésében, egészségük fenntartásában.
4. Segítheti az izom erősítését
A napvitamin csonterősítő képessége mellett még az izmok erősítésében is segítséget nyújthat. A D-vitamin hiánya növelheti a szervezetben a gyenge izmok kialakulásának kockázatát, ami végső soron növeli a különböző esések lehetőségét. Ez kifejezetten az idősebb korosztály esetében lehet igen veszélyes.
Tehát ha Te is szeretnéd növelni izmaid erejét és megelőzni a különböző izomgyengeséggel összefüggő balesetek lehetőségét, akkor a napvitamin neked is a segítségedre lehet!
5. Támogatja az immunrendszert
A COVID megjelenése óta a D-vitamin immunrendszerünkre gyakorolt jótékony hatása kiemelt szerepet kapott. Többek között segíthet a különböző gyulladások csökkentésében illetve a káros baktériumok és vírusok elleni küzdelemben.
Egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy az alacsony vitaminszint szint többek között növelheti az influenza és a légúti megbetegedések kockázatát, különösen a téli időszakban. Bár még több kutatásra lesz szükség e tulajdonságával kapcsolatosan, a kezdeti eredmények viszont igen bíztatók voltak.
6. Segíthet megelőzni a cukorbetegséget
A D-vitamin vércukorra gyakorolt hatásával kapcsolatban sajnos csak limitált kutatások állnak rendelkezésre. Egy 2019-ben közzétett tanulmány azt találta, hogy a 6 hónapos bevitele fokozta a vizsgálatban résztvevő cukorbetegeknél az inzulinérzékenységet.
Ez a hatás már önmagában is képe lehet megállítani vagy lelassítani a cukorbetegség kialakulását és nem csak azoknál, akik már rendelkeznek vele.
7. Csökkentheti a magas vérnyomást
Egy szintén 2019-ben megjelent tanulmány azt találta, hogy a D-vitamin szerepet játszhat a magas vérnyomás kezelésében. A szerzők szerint már rövid távú D-vitamin hiány is közvetlenül megemelheti a vérnyomást, ami akár különböző szervi károsodásokhoz vezethet. Jelenleg a kutatók úgy gondolják, hogy a D-vitamin és a vérnyomás között fennálló kapcsolat ismeretében új lehetőségek jelenhetnek meg a jövőben a magas vérnyomás tüneteinek kezelésében.
8. Támogatja a száj egészségét
A szervezetben megtalálható kalcium 99%-a a csontokban és a fogakban található. Mivel a D-vitamin segíti a kalcium felszívódását, így fontos szerepet játszik a száj egészségében. Többek között csökkentheti a fogszuvasodást illetve az ínybetegségek megjelenésének kockázatát is.
Összegzés
A D-vitamin, vagyis a napfény vitamin több, már bizonyítottan jótékony tulajdonsággal rendelkezik. Fontos szerepet játszhat a hangulatingadozások szabályozásában, támogathatja a súlyvesztést és a kalcium segítségével még a csontokat is erősítheti és támogathatja a szájhigiéniát.
Sajnos természetes úton az elegendő mennyiég bevitele igen nehézkes lehet, így mindenképpen érdemes lehet valamilyen kiegészítőt beépíteni étrendedbe, ha Te is szeretnéd biztosítani rendszeresen a szükséges napi mennyiséget.