Fekete köménymag olaj – 9 ok, amiét érdemes használni

A fekete köménymag olaj jótékony antioxidánsokat és bioaktív vegyületeket tartalmaz, amelyek többek között elősegíthetik a bőr és a haj egészégét, csökkenthetik a gyulladásokat és még a súlyvesztés során is hasznosak lehetnek.

A természetgyógyászban már évszázadok óta alkalmazzák pozitív egészségünkre gyakorolt hatásai miatt, amiket már a tudomány is több alkalommal alátámasztott.

Cikkünkben a fekete köménymag olaj 9 lenyűgöző hatása kerül bemutatásra, ami Téged is meggyőzhet rendszeres fogyasztásával kapcsolatban.

1. Csökkentheti a pattanásokat

Már rendelkezésre álló tanulmányok igazolták, hogy a fekete köménymag olaj jótékony hatással lehet bőrünk egészségére, többek között csökkentheti a pattanások megjelenését. Ennek az az oka, hogy antimikrobiális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik.

Egy 2019-ben megfigyelés során emberek egy csoportja 2 hónapon keresztül fekete köménymag olajjal dúsított testápolót használt, míg egy másik csoport csak placebot kapott. 2 hónap elteltével a nem placebot alkalmazók körében 27%-al csökkent a pattanások gyakorisága.

Sőt, egy másik hasonló kutatásban pedig arra az eredményre jutottak, hogy a fekete köménymag olajat használók körében az ekcémás elváltozások gyakorisága közel 75%-al csökkent és még a gyulladások mértéke is enyhébb lett.

2. Segíthet a pikkelysömör kezelésében

Néhány kutatás azt találta, hogy a fekete köménymag olaj akár a pikkelysömör okozta kellemetlen tüneteket is enyhítheti. Egy 12 fő bevonásával készült megfigyelés során a részvevőknek olyan gyógynövénykrémet adtak, amely tartalmazott fekete köménymag olajat, A és B12 vitaminokat illetve teafaolajat és olívaolajat.

A vizsgálat végén azt találták, hogy a résztvevők 80%-nál 75%-al csökkent a pikkelysömör súlyossága, miután 12 héten át naponta alkalmazták az említett kenőcsöt. Itt azonban fontos megemlíteni, hogy a fekete kömémymag olajat más természetes anyagokkal együtt kombinálták, így sajnos nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a tünetek mérséklődését.

3. Támogathatja a haj egészségét

Már korábban említett antibakteriális és antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően a fekete köménymag olaj gyakran jelenik meg különböző hajápolási termékekben. Bár sokan azt állítják, hogy valóban hatékonyan támogathatja a haj egészségét, azonban jelenleg ezt nagyon kevés kutatás támasztja alá.

Az egyik ilyen rendelkezésre álló tanulmány 2014-ben készült, ahol a fekete köménymag olajat kókuszolajjal kombinálták. A vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy ez a kombináció fokozza a hajnövekedését azoknál, akik naponta 3 alkalommal alkalmazták az olajat a fejbőrükön.

Fekete köménymag olaj – 9 ok, amiét érdemes használni
1. kép – A fekete köménymag olaj még a hajunk egészségét is támogathatja

Egy másik 90 napos vizsgálatban pedig kimutatták, hogy a fekete köménymag olaj és a halolaj keveréke jelentősen csökkentette a hajhullást.

Tehát összességében a rendelkezésre álló limitált tanulmányok valóban ígéretesnek tűnnek, de mindenképpen átfogóbb kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy kijelenthessük a fekete köménymag olaj hajra gyakorolt jótékony hatását.

4. Felgyorsítsa a sebek gyógyulását

A feketemagolaj egy timokinon nevű vegyületet tartalmaz, amelynek szövetnövekedést serkentő és sebgyógyulását elősegítő képességét tanulmányozták. Állatkísérletek során kimutatták, hogy a timokinon gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásának köszönhetően támogathatja az égési sérülések és a cukorbetegség okozta sebek gyógyulását.

Ezt az a tanulmányi is megerősítette, ahol cukorbeteg patkányoknál szignifikánsabban javult a sebgyógyulás köszönhetően a fekte köménymag olaj használatának. Sőt, egy másik patkányokon végzett kísérletben arra lettek figyelmesek a kutatók, hogy mézzel kombinálva hasonló eredmények érhetők el.

5. Segíthet a vitiligo kezelésében

A vitiligo egy olyan bőrbetegség, amely a bőr pigmentációjának elvesztését okozza. Egyes tanulmányok úgy gondolják, hogy a fekete köménymag olaj akár ennél a betegségnél is segítséget nyújthat.

Egy 33 vitiligóban szenvedő emberen végzett vizsgálat során megállapították, hogy a fekete köménymag olaj napi kétszeri alkalmazása javította a pigmentációt a test különböző területein 6 hónap elteltével. Sőt, bizonyos esetekben még az elváltozások méretét is csökkentette, különösen a karok, fej és nyak területein.

A kutatók úgy gondolják, hogy a köménymag olaj ezen hatása annak köszönhető, hogy képes fokozni a melanint a bőrön keresztül, ami egy természetes pigment, megtalálható többek között a hajban, bőrben és szemben.

6. Támogathatja a súlyvesztést

A pontos hatás nem ismert, azonban egyre többen gondolják úgy a kutatóvilágban rendelkezésre álló megfigyelésre támaszkodva, hogy a fekete köménymag olaj elősegítheti a fogyást és a testzsír csökkenését.

Egy 84 elhízott nővel készült kutatás során a résztvevők napi 3 ml fekete köménymag olajat fogyasztottak, amit alacsony kalória tartalmú diétával kombináltak. A vizsgálat végén arra lettek figyelmesek, hogy azok, akik fekete köménymag olajat is fogyasztottak a szigorú diéta mellett, sokkal nagyobb mértékű fogyást dokumentáltak, szemben azokkal, akik csak a diétát követték.

Továbbá az is bizonyításra került, hogy a fekete köménymag olaj még az étvágyat is csökkentheti, ami kulcsfontosságú lehet egy-egy fogyókúra során.

7. Gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik

Mivel a köménymag olaj rendkívül gazdag antioxidánsokban, így kicsit sem meglepő, hogy erőteljes gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. A kutatóvilágban már számtalan alkalommal felhívták a figyelmet az antioxidánsok jótékony hatására, amelyek segíthetnek semlegesíteni a szerveztünkben felgyülemlő szabad gyököket.

Ezek a szabad gyökök felelősek többek között számtalan krónikus betegségéért, mint a cukorbetegségek vagy a különböző rákos megbetegedések.

Tehát ha szeretnénk megőrizni egészségünket vagy már meglévő krónikus betegségünk tüneteit enyhítenénk, akkor a fekete köménymag olaj rendszeres fogyasztása mindenképpen ajánlott!

8. Javíthatja a vércukorszint szabályozást

Egyes kutatások azt sugallják, hogy a fekete köménymag olaj akár a vércukorszint hatékony szabályozásában is fontos szerepet játszhat. A már rendelkezésre álló tanulmányok azt találták, hogy az olaj rendszeres alkalmazása javítja a vércukorszint szabályozásának fontos markereit, beleértve az inzulinszintet illetve a vércukorszintet éhgyomorra és étkezések után.

Egy másik tanulmány pedig azt találta, hogy a fekete köménymag olaj hatékonyan csökkentheti az éhgyomri vércukorszintet illetve a hemoglobin A1C szintjét, amely a hosszú távú vércukorszint szabályozást mutatja.

9. Segíthet megelőzni a metabolikus szindrómát

Metabolikus szindrómának nevezettük azt az állapotot, amikor az anyagcserének több párhuzamos zavara is fennáll. Ide tartoznak a zsíranyagcsere zavarai, a szénhidrát anyagcsere zavarai, az elhízás illetve a magas vérnyomás.

Egy 2017-es tanulmány azt találta, hogy a magas vérnyomásban szenvedők esetében a napi 2.5 ml fekete köménymag olaj 8 héten át történő alkalmazása jelentősen csökkentette a vérnyomást. Továbbá javult a résztvevők koleszterinszintje és éhgyomori vércukorszintje is.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a metabolikus szindróma elleni legjobb védekezési mód az egészséges étrend követése és a mozgásszegény életmód elkerülése.

Összegzés

A fekete köménymag olaj rendeszeres alkalmazása számos pozitív élettani hatást eredményezhet. Többek között segíthet a különböző bőrrel kapcsolatos problémák kezelésében, támogathatja hajunk egészségét és még a súlyvesztésben is a segítségünkre lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

<strong>Fekete szeder – mitől olyan egészséges?</strong>

sze márc 15 , 2023
A fekete szeder nem csak hogy nagyon egészséges, de rendkívül finom is. Korábban szezonális gyümölcsnek számított, azonban ma már szinte az év bármelyik napján elérhető a bevásárlóközpontok polcain. Már őseink is előszeretettel alkalmazták lenyűgöző egészségügyi tulajdonságai miatt, levét rendszeresen fogyasztották […]
Fekete szeder – mitől olyan egészséges?

Ez is érdekelheti