Klimax tünetei, diagnózisa és kezelési lehetőségei

A klimax, vagy más néven menopauza, általában a 45 és 55 éves kor közötti nőknél kezdődhet el, de természetesen e korhatás előtt vagy után is előfordulhat. A klimax tünetei közé tartozik az egymást követő 12 hónapon át tartó menstruáció hiánya. Ekkor a természetes úton való fogantatás már nem lehetséges.

A klimax ezenfelül okozhat kényelmetlen tüneteket is, mint például hőhullámokat és súlygyarapodást. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen a jelenség nem igényel orvosi kezelést.

Mikor kezdődik és mennyi ideig tart?

A klimax tünetei először körülbelül négy évvel az utolsó periódus előtt kezdődnek, és az utolsó menstruáció után körülbelül négy évig tartanak. Ettől függetlenül az is előfordulhat, hogy a tünetek akár egy évtizeden keresztül jelen vannak, mielőtt a menopauza bekövetkezne. Sőt, ritkább esetekben az utolsó menstruációt követő 12 évben is észlelhetők a kellemetlen tünetek.

A menopauza kezdetét számos tényező segíthet meghatározni, például a genetika vagy a petefészek egészsége. A menopauza előtti időszakot perimenopauzaként ismerjük, amely annyit jelent, hogy ebben az időszakban a hormonok elkezdenek megváltozni.

Ez a folyamat néhány hónaptól akár évekig is eltarthat. Sokan már a 40-es évek közepe után észleli a perimenopauzát. De számos esetben az is előfordult már, hogy ez az időszak kimaradt, és hirtelen léptek be a menopauzába.

A nők körülbelül 1%-a 40 éves kora előtt kezdi meg a menopauzát, amelyet korai menopauzának vagy elsődleges petefészek-elégtelenségnek neveznek. Korai menopauzának nevezzük, ha 40 és 45 év között jelentkezik a menopauza.

Melyek lehetnek a klimax tünetei?

Egyénenként változhatnak/ különbözhetnek a tünetek ebben az időszakban. A tünetek általában súlyosabbak, ha a menopauza hirtelen vagy rövidebb idő alatt jelentkezik.

Egyes körülmények növelhetik a tünetek súlyosságát és időtartamát. Ide sorolhatók azok a tényezők, melyek befolyásolják a petefészek egészségét, mint a rák vagy a méheltávolítás, vagy bizonyos életmódbeli döntések (pl. dohányzás).

A menstruáció változásain kívül a perimenopauza, a menopauza és a posztmenopauza tünetei általában megegyeznek. A perimenopauza leggyakoribb korai tünetei az alábbiak:

  • ritkább menstruáció
  • nehezebb vagy könnyebb periódusok a megszokottnál
  • hőhullámok, éjszakai izzadás

Kutatások során kiderül, hogy a nők 75%-a tapasztal hőhullámokat a menopauza során.

Az egyéb gyakori tünetek közé sorolható:

  • álmatlanság
  • hüvelyszárazság
  • súlygyarapodás
  • depresszió
  • szorongás
  • koncentrációs nehézségek
  • memória problémák
  • csökkent libidó vagy nemi vágy
  • száraz bőr, száj és szem
  • fokozott vizelés
  • fájó mellek
  • fejfájás
  • szívszaporaság
  • húgyúti fertőzések
  • csökkent izomtömeg
  • fájdalmas vagy merev ízületek
  • csökkent csonttömeg
  • a haj elvékonyodása vagy hajhullás
  • fokozott szőrnövekedés a test más területein, például az arcon, a nyakon, a mellkason és a hát felső részén

A klimax szövődményei

A menopauza gyakran szövődményekkel is járhat. Ezek a következők lehetnek:

  • vaginális depresszió
  • fájdalmas közösülés
  • lassabb metabolikus funkció
  • csontritkulás
  • hangulatingadozás
  • szürkehályog
  • fogínybetegségek
  • vizelettartási nehézségek
  • szív- vagy érbetegség

Miért fordul elő a menopauza?

Ez egy teljesen természetes folyamat, amely a petefészkek öregedésével jár és kevesebb reproduktív hormont termel.

A test eközben számos változáson megy keresztül az alábbiak alacsony szintjeire reagálva:

  • ösztrogén
  • progeszteron
  • tesztoszteron
  • tüszőstimuláló hormon
  • luteinizáló hormon

A legjelentősebb változás ebben az időszakban az aktív petefészek-tüszők elvesztése. Ezek szerepe a peték termelése, valamint felszabadítása a petefészek falából, így lehetővé téve a menstruációt és a termékenységet.

Éppen ezért a klimax egyik legszembetűnőbb jele a menstruáció gyakoriságának változása/ megszűnése.

Azonban van olyan eset, amikor külső hatásra történik meg a folyamat.

Az indukált menopauza gyakori okai a következők:

  • bilaterális ooforektómia (a petefészkek műtéti eltávolítása)
  • petefészek-abláció vagy a petefészek működésének leállítása, amely hormonterápiával, műtéttel vagy sugárterápiás technikákkal végezhető ösztrogénreceptor-pozitív tumorokban szenvedő nőknél
  • kismedencei sugárzás
  • kismedencei sérülések, amelyek súlyosan károsítják vagy elpusztítják a petefészkeket

Hogyan diagnosztizálható a menopauza?

Érdemes felkeresni háziorvosát, ha súlyos tüneteket tapasztal a menopauza során, illetve, ha 45 éves vagy annál fiatalabb korban jelentkeznek a klimax tünetei.

Jelenleg már egy egyszerű teszt segítségével is megállapítható, hogy az illető már benne, vagy a közelében van-e az említett jelenségnek. Ez főleg azoknak lehet hasznos, akiknél a perimenopauza tünetei vannak jelen.

Vérvizsgálat során a vér bizonyos hormonjainak szintjét is vizsgálhatják, általában az FSH-t és az ösztrogén egy nevű ösztrogén-formáját. A 30 mIU / ml vagy ennél magasabb FSH vérszint állandó szintje, egy évig tartó menstruáció hiányával kombinálva, általában a menopauza megerősítését jelenti.

Nyálvizsgálatok és vény nélkül kapható (OTC) vizeletvizsgálatok is rendelkezésre állnak, azonban ezek még alkalmatlanok a biztos diagnózis felállítására.

Klimax tünetei, diagnózisa és kezelési lehetőségei
1. kép – A klimax tünetei akár szorongást és depressziót is okozhatnak

A menopauza megerősítéséhez használt további vérvizsgálatok az alábbiak:

  • pajzsmirigyfunkciós tesztek
  • vér lipid profilja
  • májfunkciós tesztek
  • vesefunkciós tesztek
  • tesztoszteron, progeszteron, prolaktin, ösztradiol és koriongonadotropin (hCG) tesztek

Kezelési lehetőségek

Amennyiben a tünetek súlyosak, és befolyással bírnak az életminőségre is, szükség lehet bizonyos kezelésekre. 60 év alatt többek között a hormonterápia bizonyulhat hatékony kezelésnek, vagy a menopauza megjelenésétől számított 10 éven belül a következő tünetek csökkentésére vagy kezelésére is alkalmazható:

Egyéb gyógyszerek is alkalmazhatók a specifikus tünetekre, mint például hajhullás és hüvelyi szárazság.

A menopauza tüneteire az alábbi gyógyszerek is alkalmazhatók ritkább esetekben:

  • 5% helyi minoxidil, naponta egyszer használják a haj elvékonyodására és hajhullására
  • korpásodás elleni samponok
  • eflornitin-hidroklorid helyi krém a nem kívánt hajnövekedés megelőzése érdekében
  • nem hormonális hüvelyi hidratálók és kenőanyagok
  • alacsony dózisú ösztrogén alapú hüvelyi krémek, gyűrű vagy tabletta formájában
  • ospemifen a hüvely szárazsága és fájdalmas közösülés esetén
  • megelőző antibiotikumok visszatérő húgyúti fertőzések ellen
  • altatók álmatlanság ellen

Házi gyógymódok és életmódbeli változtatások

Amennyiben a menopauza tünetei enyhébbek, számos otthoni gyógymóddal, életmódbeli változtatással és alternatív kezeléssel segíthetünk magunkon.

Az alábbi tippek segíthetnek a klimax kezelésében:

Kényelmes ruházat

A laza, ám réteges ruházat éjszaka segíthet a hőhullámok kezelésében.

Éjszaka a hálószobát tartsa hűvösen, és kerülje a nehéz, vastag takarókat, hogy elkerülje az éjszakai izzadást.

Testmozgás és a testsúly kezelése

A napi kalóriabevitelt igazítsa testsúlyának megfelelően. Emellett a napi 20-30 perces testmozgás is hozzájárulhat az egészsége megőrzéséhez. Miben segíthet még?

  • növeli az általános energiaszintet
  • elősegíti a jobb éjszakai alvást
  • javítja a hangulatot
  • javítja az általános közérzetét

Relaxációs technikák gyakorlása

Gyakorolja a relaxációs és légzési technikákat, például:

A dohányzásról való leszokás és az alkoholfogyasztás korlátozása

A dohányzásról való leszokás, illetve a passzív dohányzás elkerülése nagyban segíthet a tünetek enyhítésében.

A súlyosbodó tünetek csökkentése érdekében korlátoznia kell az alkoholfogyasztást is.

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

5 jel, ami a progeszteron hiány tüneteire utalhat!

csü júl 8 , 2021
Mik lehetnek a progeszteron hiány tünetei? A progeszteron egy olyan nemi hormon a szervezetben, amely fontos szerepet játszik a menstruációs ciklusokban, terhességben és az embriogenezisben. A progeszteron a petefészekben, a méhlepényben (terhesség esetén) és a mellékvesékben termelődik. Feladatát tekintve segít […]
5 jel, ami a progeszteron hiány tüneteire utalhat!

Ez is érdekelheti