Top 8 tesztoszteron fokozó

Vajon mik a leghatékonyabb tesztoszteron fokozó lehetőségek? Ahogy a férfiak idősödnek, úgy testünk egyre kevesebb tesztoszteront állít elő, ami olyan hatásokat eredményezhet, mint az izomtömeg csökkenése, alacsonyabb libidó, gyengébb csontok és magasabb testzsír százalék. A tesztoszteron egy szteroid alapú hormon, aminek az egyik legfontosabb feladata, hogy a testünkben megtalálható különböző szöveteket, izmok és csontokat erősen és egészségesen tartsa.

A tesztoszteron szintjének alakulását nem csak az életkor befolyásolhatja, de a szükséges alvásmennyiség hiánya is. Több kutatás is bebizonyította már, hogy a rendszertelen, kevés alvás akár 15%-kal csökkentheti a férfiaknál a tesztoszteron termelését.

Sőt, az alvás hiányán kívül még olyan tényezők is negatívan befolyásolhatják a természetes tesztoszteron termelést, mint a rendszeres alkohol és szója alapú termékek fogyasztása, illetve a magas cukortartalmú élelmiszerek, valamint a magasabb testzsír. Szerencsére léteznek olyan természetes vitaminok, amelyek jótékonyan fokozhatják a tesztoszteron termelését, aminek köszönhetően tovább maradhatunk egészségesek és erősek.

1. Cink-pikolinát

Amennyiben szeretnéd fokozni a tesztoszteron termelést, úgy javasoljuk, hogy fogyassz naponta 30 mg cink-pikolinátot. A cink-pikolinát természetes módon járul hozzá a tesztoszteron fokozott termelődéséhez, sőt csökkentheti a prosztata megnagyobbodás, a libidó csökkenés és a herék zsugorodásának a kockázatát is.

Kutatások pedig már azt is bebizonyították, hogy a cink-pikolinát fokozhatja a spermák mennyiségét és minőségét, ami különösen a gyermekvállalás esetében lehet fontos a férfiak szempontjából. Amennyiben természetes módon szeretnéd pótolni a cink-pikolinátát, úgy olyan élelmiszerek fogyasztását javasoljuk, mint a kagylók és rákfélék, illetve a vörös húsok és a tökmag.

2. D3-vitamin

A D3-vitamint a testünk természetes módon állítja elő, amikor a bőrünket napfény éri és nem utolsósorban az egyik legjobb természetes tesztoszteron fokozó. Világszerte közel 2 milliárd ember nem rendelkezik elegendő mennyiségű D-vitaminnal, ami többek között olyan negatív hatásokkal járhat mint a magasabb stresszszint, gyengült koncentráció, gyengébb izomzat és a csökkent tesztoszteron termelődés.

Egy közel 34.000 résztvevő közreműködésével készült megfigyelés azt találta, hogy napi 30 perc szabadban eltöltött jelentősen fokozhatja a tesztoszteron termelését, sőt, még a stressz hormont is csökkentheti, valamint javíthatja az alvások minőségét is, ami szintén fontos szerepet játszhat a megfelelő tesztoszteronszint és hormonegyensúly kialakításában.

Amennyiben szeretnéd pótolni a D3-vitamint, úgy javasoljuk, hogy fogyassz belőle naponta 5.000 nemzetközi egységet 100 mikrogramm K2-vitaminnal kombinálva.

3. L-arginin

Ahogyan öregszünk, úgy általában gyengül a testünk vérkeringése köszönhetően annak, hogy az artériáink és a szívünk gyengébbé válik. Viszont az L-arginin egy olyan aminosav, ami a vérünkben nitrogén-oxiddá alakulhat, ami végső soron segíthet a véredények és az erek ellazításában, így javítva a vér és tesztoszteron áramlását a testünkben, ezért is lehet kiváló tesztoszteron fokozó.

Az L-arginin hatásával kapcsolatban már több tanulmány is rendelkezésre áll, pontosan ezért szokták rendszeresen alkalmazni merevedési zavarok és magas vérnyomás kezelésében. Amennyiben szeretnéd pótolni az L-arginint, úgy javasoljuk, hogy fogyassz belőle kétszer 3000 mg-ot naponta.

4. E-vitamin

Az E-vitamin egy zsírban oldódó antioxidáns, ami többek között megtalálható a napraforgó magban, avokádóban és a mandulában is. Az E-vitamin az egyik legfontosabb öregedés gátló vitamin, mivel képes fokozni az agyalapi mirigy hormonjait, amik többek között hozzájárulhatnak a kollagén vesztés megakadályozásához, valamint támogathatják az izmok erősségének a megőrzését, beleértve a szívünket is.

Top 8 tesztoszteron fokozó
1. kép – Top 8 tesztoszteron fokozó

Sőt, a férfiak esetében különöen előnyös lehet az E-vitamin pótlása, mivel javíthatja a libidószintet és az immunrendszer erősségét, valamint csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának a kockázatát is.

5. Panax ginseng

A panax ginsenget már több, mint 2000 éve alkalmazzák jótékony, egészségre gyakorolt hatásai miatt, különösen a kínai orvostudományban kap kiemelkedő szerepet. Több kutatás is igazolta már, hogy kiváló tesztoszteron fokozó és támogatja más, szteroid alapú hormonok termelését is, aminek köszönhetően javíthatja az agy egészségét és a koncentrációt. Sőt, a ginsengben megtalálható aktív hatóanyag, az úgynevezett ginzenozid még az agyi plakkok kialakulásának a kockázatát is csökkentheti, ami az Alzheimer-kór és a demencia legismertebb kockázati tényezője.

A panax ginsenget fogyaszthatod kapszula formájában, illetve teaként is elérhető a boltok piacain.

6. Magnézium

Amennyiben rendszeresen úgy érzed, hogy a stressz eluralkodik feletted és hajlamos vagy a depresszív gondolatokra és szorongásra, úgy a magnézium pótlása különösen fontos lehet számodra. A felsorolt problémák gyakran okoznak magasabb kortizol szintet a testünkben, amit másképp a stressz hormonjának is neveznek. Amennyiben ez a hormon túl nagy mennyiségben szabadul fel a szervezetünkben, úgy csökkentheti a szabad tesztoszteronok felszabadulását, ami végső soron felelős lehet a tesztoszteron hiány által okozott tünetek megjelenéséért.

Sőt, a tartósan fennálló magas kortizolszint akár lábakban megjelenő izomgörcsöket és gyengébb, törékenyebb csontokat is eredményezhet. Az elmondottak alapján mindenképpen javasoljuk, hogy igyekezz napi szinten olyan magnéziumban gazdag élelmiszereket fogyasztani, mint a zöldleveles zöldségek, avokádó vagy az étcsokoládé, mivel ezek bizonyítottan fokozhatják a tesztoszteron termelését és mérsékelhetik a magas kortizolszintet.

Ha pedig úgy döntenél, hogy táplálékkiegészítő formájában pótolnád, akkor válaszd a magnézium-citrátot vagy a magnézium-glicinátot napi 400 mg mennyiségben.

7. Dehidroepiandroszteron (DHEA)

Testünk először az úgynevezett dehidroepiandroszteron vagy röviden DHEA hormont állítja először a mellékvesékben annak érdekében, hogy később tesztoszteront és más, fontos hormonokat állítson elő belőle. Amennyiben szeretnéd a DHEA fokozásával javítani a tesztoszterontermelésed, úgy javasoljuk, hogy fogyassz belőle napi 50 mg-t táplálékkiegészítő formájában.

A DHEA nem csak a tesztoszteron szinted fogja javítani, de még hozzájárulhat a az izomerő növekedéséhez is, valamint lassíthatja az öregedési folyamatokat különösen a bőr esetében.

8. Bór

Tudtad, hogy a férfiak testében általában jóval több tesztoszteron áll rendelkezésre, mint amire szükségük lenne? A probléma legtöbbször abból adódik, hogy az említett mennyiségnek csupán 1-2%-ka szabadon elérhető. A tesztoszteront jellemzően egy úgynevezett SHBG fehérje használja, aminek a mennyisége folyamatosan növekszik, ahogyan idősödünk vagy érintettek leszünk túlsúlyban és májkárosodában.

Viszont már rendelkezésre álló kutatások igazolták, hogy a bór segíthet felszabadítani a testünkben megtalálható tesztoszteron mennyiséget az említett hormon alól. A bór egy rendkívül fontos ásványi anyag, ami többek között még olyan hormonok előállításában is szerepet játszik, mint a D-vitamin vagy a DHEA, illetve segíthet a férfiak esetében az ösztrogénszint csökkentésében, valamint az ízületi gyulladások enyhítésben.

Ha Te is szeretnéd felszabadítani a testben rendelkezésre álló tesztoszteron mennyiséget a bór segítségével, úgy javasoljuk, hogy fogyassz belőle napon 12 mg mennyiséget táplálékkiegészítő formájában, ha pedig természetes forrásból pótolnád, úgy az avokádó lehet a legjobb választás.

Végezetül összegyűjtöttünk néhány további életmóddal kapcsolatos változtatást, amit mindenképpen érdemes lehet követned, ha Te is szeretnéd hatékonyan alkalmazni a cikkben felsorolt vitaminokat.

  • Igyekezz olyan koleszterinben gazdag ételeket fogyasztani, mint a tojás vagy a marhahús. A koleszterin a tesztoszteron egyik legfontosabb alapanyaga, így rendszeres fogyasztásuk bizonyítottan hozzájárulhat a tesztoszteronszint emeléséhez.
  • Kerüld a magas ösztrogéntartalmú ételek fogyasztását, mint a szója, alkohol, illetve a GMO tartalmú élelmiszerek. Helyettük inkább válassz oldható növény rostokban gazdag élelmiszereket, mint az avokádó, savanyúkáposzta vagy a chia mag. Az oldható rostok jótékonyan támogathatják az emésztőrendszerünk egészségét, így segítve az egészséges hormonegyensúly megőrzését.
  • Próbáld a stresszszinted a lehető legalacsonyabban tartani. Igyekezz egy számodra testhezálló stresszkezelési technikát elsajátítani, valamint heti több alkalommal testmozgást végezni. Ezen tevékenységek mindegyike segíthet hatékonyan megbirkózni a stresszel.
  • Alakítsd ki a számodra legoptimálisabb alvási rutint. Fontos, hogy próbálj minden nap 7-8 órát aludni és igyekezz ugyanazokban az időpontokban felkelni és lefeküdni, így biztosítva, hogy alvásod a lehető legpihentetőbb legyen.
  • Végül, de nem utolsósorban próbálj egészséges testsúlyt elérni és fenntartani. A túlsúly garantáltan csökkenti a testedben rendelkezésre álló tesztoszteronmennyiséget, míg az egészséges testsúly megőrzése jótékonyan felturbózhatja a tesztoszteronszinted.

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

10 gyakori tünet, ami a B1-vitamin hiányát jelezheti

sze jún 26 , 2024
Világszerte több millió ember érintett a B1-vitamin hiányában, aminek tartós megléte akár komoly egészségügyi problémákat okozhat, mint az idegek sérülése, szorongás vagy a krónikus fáradtság. A B1-vitamin egy létfontosságú vitamin, amit rendszeresen pótolni kell a szervezetünk számára bizonyos élelmiszerek fogyasztásával. […]
10 gyakori tünet, ami a B1-vitamin hiányát jelezheti

Ez is érdekelheti