Az érelmeszesedés állapota akkor követik be, amikor az erek falai megsérülnek, aminek következtében elveszítik rugalmaságukat. Ez egy lassú, hosszú éveken át tartó folyamat, ami gyakran úgy megy végbe, hogy az érintettek nem is tudnak róla és a világszerte a vezető oka a szívinfarktusnak vagy a stroke-nak.
Amikor az ereink fala megsérül, úgy a sérülések területein különböző plakkok alakulnak ki, amelyek igyekeznek regenerálni az érfalakat. Azonban, ha túl sok ilyen plakk halmozódik fel a testünkben, úgy azok eltömíthetik az artériákat, így csökkentve a vér természetes áramlását.
Szerencsére léteznek olyan értisztító gyümölcsök, amik hozzájárulhatnak az érelmeszesedés állapotának megelőzéséhez, sőt, akár vissza is fordíthatják annak folyamatát bizonyos esetekben. Cikkünkben most a top 8 értisztító kerül bemutatásra, amiket mindenképpen érdemes megismerned!
1. Maracuja
A marajuca vagy másnéven passiógyümölcs egy igazán ízletes csemege, ami nem csak nagyon finom, de még rendkívül egészséges is. Korábban a marajucát fájdalomcsillapító és nyugtató hatásai miatt alkalmazták, azonban a közelmúltban készült kutatások bebizonyították, hogy ennél sokkal több jótékony tulajdonsággal rendelkezik.
Többek között a passiógyümölcs gazdag káliumban, ami fontos szerepet tölt be a normális vérnyomás fenntartásában, illetve gazdag olyan antioxidánsokban, mint a C-vitamin, karotniodik és flavonoidok. Ezek mindegyike segíthet az oxidatív stressz elleni küzdelemben, ami többek között az érelmeszesedés folyamatában is megjelenik.
Legújabb kutatások alapján pedig a marajuca különösen előnyös lehet a szív és a vesék számára köszönhetően a benne megtalálható glutationnak, ami egy olyan antioxidáns, ami segíthet erősíteni a veséinket a különböző sérüléssekkel szemben.
2. Alma
A rendszeres almafogyasztás fontosságát már gyerekkorunkban megtanuljuk a szüleinktől, és ahogyan a mondás is tatja „Napi 1 alma az orvost távol tartja!”. Az endotheliális diszfunkció gyakran vezet érelmeszesedéshez, mivel ezek az úgynevezett endotél sejtek az erek falán felelősek a megfelelő véráramlás biztosításáért, az őket ért sérülések pedig bizonyítottan hozzájárulnak a gyengébb vérkeringéshez.
Legújabb kutatások azt találták, hogy az almában megtalálható polifenolok jótékonyan támogatják az endotél sejtek funkcióit, így csökkentve az erek sérülésnek a kockázatát. Ennél a pontnál fontos megemlítenünk, hogy az említett polifenolok leginkább az almahéjába koncentrálódnak, így semmiképpen sem javasoljuk eltávolítását, ha szeretnéd az alma nyújtotta egészségügyi előnyöket élvezni!
3. Galagonya
A történelem során a galagonya jótékony egészségre gyakorolt hatásait több orvosi könyv is megörökítette és napjainkban is rendszeresen alkalmazzák a szív egészségének megőrzéséhez. A galagonya hatása 4 fontos módon jelentkezik – gazdag erőteljes antioxidánsokban, gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, védelmet nyújt az endotél sejtek számára és csökkenti a vér lipidszintjét.
A lipid a véráramlásban előforduló zsír, amely jelentősen növelheti a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát, amennyiben oxidálódik, ezért is fontos az olyan erőteljes antioxidánsban gazdag gyümölcsök fogyasztása, mint a galagonya, amelyek segíthetnek a szabad gyökök káros hatásait semlegesíteni.
A galagonya számtalan módon fogyasztható azonban ne feledd, hogy a magjait mindenképpen távolítsd el elkészítés során, mivel azok mérgezőek lehetnek nagyobb mennyiségben, illetve amennyiben valamilyen szívvel kapcsolatos gyógyszert szedsz, úgy mindenképpen egyeztess kezelőorvosoddal alkalmazása előtt!
4. Gránátalma
A gránátalma egészségre gyakorolt hatásai az elmúlt években óriási figyelmet kaptak és nem véletlenül – az egyik legmagasabb antioxidáns mennyiséggel rendelkező gyümölcsként van számon tartva. Érdekességként megemlíthető, hogy egy pohár friss, természetes gránátalmalé akár háromszor annyi antioxidánst tartalmazhat, mint egy csésze zöld tea.
Továbbá a gránátalma még a magas vérnyomás kezelésében is a segítségünkre lehet. Egy 2020-ban készült megfigyelés azt találta, hogy a 2 héten át tartó, napi 2 dl gránátalma fogyasztása akár 16%-kal csökkentette a kutatásban résztvevők magas vérnyomását.
Végezetül fontos megemlítenünk, hogy amennyiben szeretnéd beépíteni a gránátalma levet az étrendedbe úgy mindig kizárólag olyan típusokat keress, amelyek nem rendelkeznek hozzáadott cukorral, illetve kizárólag természetes forrásokból készülnek.
5. Citrusfélék
Grapefruit, citrom vagy narancs – mind-mind olyan citrusféle, amelyek hozzájárulhatnak az érelmeszedés kialakulásának megelőzéséhez. A citrusfélék gazdagok az úgynevezett pektinben, ami egy olyan oldható rost, amely segíthet az LDL vagyis a rossz koleszterin oxidációjának a csökkentésében, így megelőzve az érfalak sérülését.
Továbbá a citrusfélék tartalmaznak még flavonoidokat is, amelyek segíthetnek az erek egészségének és rugalmasságának megőrzésében, valamint gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkeznek.
Végül, de nemutolsó sorban a citrusfélék még a C-vitamin legjobb természetese forrásai is, aminek jótékony hatásait már számtalan kutatás igazolta, többek között erősíti az immunrendszerünket és fokozza a kollagéntermelést.
Jó tanács, hogy a citrusfélék elkészítése során semmiképpen sem szabadulj meg a gyümölcs héjától, mivel egy 2013-as új-zélandi kutatás azt találta, hogy akár erőteljesebb egészségre gyakorolt hatásokkal rendelkezhet, mint a maga a húsa.
6. Paradicsom
Meglepően hangzik, hogy a paradicsom a legjobb értisztító gyümölcsök listánkon kapott helyet, hiszen sokan úgy gondolják, hogy zöldség pedig botanikai jellemzői alapján gyümölcsnek tekinthető, azonban elkészítéséből adódóan sokan zöldségként tekintenek rá.
A paradicsom rendszeres fogyasztása kétség kívül hozzájárulhat az érrendszer egészségének megőrzéséhez köszönhetően a benne megtalálható likopinnak. Többek között a likopin adja a paradicsom élénk, piros színét és még a szabad gyökök semlegesítésében is fontos szerepet játszik, így csökkente az oxidatív károsodás mértékét a testünkben.
Érdekességként megemlíthető, hogy a paradicsom megfőzése sok más zöldséggel ellentétben tovább fokozhatja egészségre gyakorolt hatásait. Ezt az állítást egy 2016-ban készült megfigyelés állította, amely során nyers és főzött paradicsomot hasonlítottak össze és azt találták, hogy a főzött paradicsom olíva olajjal kombinálva képes a lehető leghatékonyabb hatást kifejteni.
7. Avokádó
Az avokádót az egyik legjobb forrásként emlegetik az egészségesek zsírok tekintetében és pontosan ebből kifolyólag az érrendszeri egészség megőrzésében is fontos szerepet játszhat. A benne megtalálható egyszeresen telítetlen zsírsavak segíti az egészséges koleszterinszint megőrzését, valamint semlegesítheti az káros szabad gyökök hatásait.
Sőt, az avokádó még a vércukor szabályozásában is aktívan részt vesz, valamint az inzulinszenzitivitást is javíthatja, ami különösen fontos lehet a cukorbetegségben érintettek számára.
Végül, de nemutolsó sorban ezek az egyszeresen telítetlen zsírsavak elképesztő gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkeznek, ráadásul még az olyan zsírban oldódó vitaminok felszívódását is javíthatják, mint a A,D, K vagy E-vitamin.
8. Bogyófélék
A bogyófélék, mint az áfonya, eper vagy a málna a természet édes gyümölcsei és meglepő módon még magas cukortartalommal sem rendelkeznek. Többek között a sötét színű bogyófélék, mint az áfonya a polifenolok leggazdagabb forrásaik, amik fontos szerepet játszanak a szív és érrendszeri egészség megőrzésében, az agy karbantartásában, valamint az egészséges testsúly megőrzésében.
Többek között ezt egy 2021-ben készült kutatás is megerősítette, ami azt találta, hogy napi 2.5 dl természetes áfonyalé fogyasztása akár 14%-kal csökkentheti a szisztolés vérnyomást, valamint visszafordíthatja az endotheliális diszfunkciót is.
Természetesen nem csak az áfonya lehet jó választás a bogyófélék között, hiszen az eper vagy a málna olyan egyedi antioxidánsokkal rendelkezik, amik szintén segíthetik megőrizni egészségünket és csökkenthetik a gyulladások megjelenését a testünkben.
Végezetül elmondhatjuk, hogy szerencsére több olyan gyümölcs is létezik, amik bizonyítottan segíthetnek megőrizni érrendszerünk egészségét és megakadályozni az érelmeszedés kialakulását. Jó hír, hogy ezek a gyümölcsök önmagukban is fogyaszthatóak, így gyakran még az elkészítésükkel sem kell fáradnod, így valóban könnyen és egyszerűen építheted be őket már meglévő étrendedbe.
Te milyen értisztító gyümölcsöket szoktál fogyasztani?