1. Regenerálja a májat
A taurin kulcsfontosságú szerepet tölt be az epe előállításában, ami később az epehólyagunkban tárolódik. Az epe egyfajta tisztítószerként működik a májunkban, mivel segít eltávolítani a felesleges zsírokat, illetve lebontani a különböző méreganyagokat. Amennyiben valamilyen máj vagy epehólyag problémában vagy érintett, úgy az ökörepe enzim pótlása kiváló lehetőséget nyújthat a taurin pótlására.
2. Támogatja az energiatermelést
A sejtjeink belsejében megtalálhatóak az úgynevezett mitokondriumok, amelyek jelentős szerepet töltenek be az energiatermelésben. A taurin egyik jótékony hatása, hogy képeseket ezeket a sejteket megvédeni a különböző sérülésekkel szemben, köszönhetően annak, hogy erősíti az őket körülvevő membránt. Sőt, a taurin még az új mitokondriumok létrehozásában is részt vesz, ami a rendszeres fizikai testmozgások következtében megy végbe.
Az elmondottak alapján kicsit sem meglepő, hogy a taurin miért jelenik meg szinte minden professzionális sportoló étrendjében, hiszen bizonyítottan hozzájárul az energiatermelés fokozásában és még az izomrángások gyakoriságát is csökkentheti.
3. Megőrzi a szem egészségét
A taurin többek között a szemünk egészségét is támogatja, mivel képes a szem retinájában megtalálható sejteket stabilan és egészségesen tartani. Hosszútávon a taurin tartós hiánya olyan szemmel kapcsolatos állapotokat okozhat, mint a makuladegeneráció vagy a retinopátia.
Érdekességként megemlíthető, hogy a macskák szervezete nem képes taurint előállítani és tartós hiánya vakságot okozhat, így kicsit sem meglepő, hogy a legtöbb macskaeledel nagyobb mennyiségű taurinnal dúsított.
Szerencsére az emberi szervezet képes önmagától is előállítani a taurint, de sok esetben ez a mennyiség nem lesz elegendő, ha például olyan egészségügyi állapotban vagyunk érintettek, mint az inzulinrezisztencia vagy a cukorbetegség. Az elmondottak alapján kicsit sem meglepő, hogy a taurin miért képes támogatni szemünk egészségét, sőt, még az A-vitamin aktív formáját, a retinolt is képes aktiválni a májunkban, ami csak tovább erősíti a szemünkre gyakorolt jótékony hatását.
4. Megakadályozza a bélszivárgást
A beleinkben megtalálható sejtfalaknak taurinra van szüksége ahhoz, hogy erősek és egészségesek maradjanak. Az erős sejtfalak megakadályozzák a különböző méreganyagok vérbe történő áramlását, így megakadályozva olyan állapotok kialakulását, mint a Crohn-betegség vagy a pajzsmirigy alul működés.
Sőt, ahogyan már korábban említésre került a taurin az epe fontos alkotóeleme is, ami kenőanyagként működik a vastagbélben, így segítve a salakanyag áthaladását, és még a különböző bélrendszerben megtalálható jótékony baktériumok növekedését is serkentheti.
5. Csökkenti a nyak és a váll fájdalmát
Ha rendszeresen tapasztalsz nyaki vagy vállfájdalmat a jobb oldaladon, úgy nagy valószínűséggel érintett vagy valamilyen epehólyag problémában. Ebben az esetben a problémát az okozza, hogy az epe nem képes szabadon áramlani a testedben, így okozva különböző gyulladásokat a jobb oldaladon.
Jó hír, hogy a taurin pótlása segíthet felhigítani az epét, aminek köszönhetően újra szabadon áramolhat a testedben, így csökkentve az említett fájdalmakat és gyulladásokat, és még az apró epekövek eltávolításában is segíthet.
6. Mérsékli a stresszt
Hihetetlenül hangzik, de a taurin akár a stressz mérséklésében is a segítségünkre lehet, mivel képes csökkenteni olyan hormonok mennyiségét, mint a kortizol vagy az adrenalin. Ez a tulajdonsága kifejezetten azok számára lehet hasznos, akik rendszeresen tapasztalnak szorongást, érzelmi kitöréseket vagy enyhe depressziót. Sőt, a taurin ezekben az esetekben akár a vérnyomás mérséklésében is segíthet.

Lehet már Te is észrevetted, hogy számtalan energiaital forgalmazó cég rendszeresen add taurint a termékeikhez, ami elsőnek úgy tűnhet, hogy pluszként jelenik meg ezekben az italokban, azonban az igazság az, hogy jellemzően a taurinnal próbálják mérsékelni a magas koffeinmennyiség lehetséges káros hatásait.
7. Megszünteti a fülzúgást
Nagyon sok ember érintett a fülzúgás problémájában, aminek során csengő hangot hallanak a fülükben. Sok esetben nincs magyarázat erre a jelenségre, azonban a taurin pótlása akár ezt a problémát is segíthet megoldani. A taurin képes az agyunkba megtalálható GABA vagyis gamma-aminovajsav receptorok aktiválására, ami bizonyítottan segíthet megszüntetni az említett fülzúgásokat.
8. Javítja a vércukorszintet
A taurin a testünkben erőteljes antioxidánsként is megjelenhet, ami segíthet megakadályozni a hasnyálmiriggyel kapcsolatos sérüléseket. Ez a tulajdonsága kifejezetten a cukorbetegségben érintettek számára lehet hasznos, mivel képes javítani a inzulin hormon szenzitivitását, így támogatva a hatékonyabb vércukorszabályozást.
9. Támogatja a reproduktív egészséget
A taurin nem csak a májunk és epehólyagunk egészségének megőrzésében vesz részt, de még az elhasználódott koleszterin újra hasznosításában is, ami kulcsfontosságú tényezőként jelenik meg az olyan nemi hormonok előállításában, mint a tesztoszteron vagy az ösztrogén. Rendelkezésre álló kutatások már bebizonyították, hogy a taurin képes javítani az agy és a herék között fennálló kapcsolatot, így segítve az egészséges spermatermelést.
10. Javítja az agy egészségét
A taurin nagy mennyiségben fordul elő az agyunkban és többek között segít a kalcium szabályozásában is. A kalcium szerepet játszik a különböző agyi jelek küldésében és továbbításában valamint a gondolkodási mechanizmusok fenntartásában. Sőt, a taurin még az úgynevezett béta-amiloid plakkok megjelenését is megakadályozhatja, amit gyakran hoznak összefüggésbe olyan állapotokkal, mint az Alzheimer-kór, Parkinson-kór vagy a gyakori hangulatingadozások.
Mi az a taurin?
A taurin egy rendkívül fontos aminosav, ami a testünk millió sejtjében található meg. Legnagyobb mennyiségben az emésztőrendszerünkben, a szívünkben az agyunk és idegrendszerünk területein fordul elő. A taurin legtermészetesebb és legjobb forrása az anyatej, aminek pótlása nélkülözhetetlen szerepet játszik a babák növekedésében és fejlődésében. Ahogyan idősödünk, úgy a testünk önmagától is megtanul taurint előállítani, azonban a májjal kapcsolatos betegségek, a rendszeres alkoholfogyasztás, a különböző gyógyszerek mellékhatásai vagy az emésztőrendszeri problémák mind-mind hozzájárulhatnak a kevesebb taurin mennyiségéhez.
Hogyan növelheted tested taurin mennyiségét?
Ha szeretnéd fokozni a tested taurin mennyiségét, úgy az egyik legfontosabb tanács, hogy kerüld az energiaitalok fogyasztását. Ezek az italok jellemzően magas koffein, cukor és mesterséges édesítőszer tartalommal rendelkeznek, amik mind-mind hozzájárulhatnak a taurin csökkenéséhez.
Másodszor, igyekezz olyan emésztőenzimeket fogyasztani, amelyek gazdagok ökörepében vagy természetes epesavban. Alapvetően ezek a készítmények az emésztést hivatottak javítani, de a benne megtalálható taurint a testünk más területeken is hatékonyan felhasználhatja.
Végül, de nemutolsó sorban a taurint természetes módon is pótolhatod olyan ételek fogyasztásával, mint a fésűkagyló, pulykahús, hínár, csirkemáj vagy a marhahús.