Az emberek már évezredek óta termesztenek szőlőt, beleértve ősi civilizációkat is, akik magasztalták a szőlő szerepét a borkészítés során történt felhasználása miatt. Azonban a szőlő fogyasztható önmagában is, finom és tápláló falat lehet egy-egy főétkezés között.
A természetben különféle színekben fordul elő, beleértve a zöldet, pirosat, feketét és sárgát. Napjainkban számos formájában elérhető – fogyaszthatjuk magos és magnélküli fajtáit, mazsolaként vagy akár gyümölcsléként is.
Cikkünkben, most a szőlő 8 pozitív élettani hatása kerül bemutatásra!
1. Támogathatja a szív egészségét
A szőlő rendszeres fogyasztás több módon is támogathatja szívünk egészségét. Egy csésze szőlő, ami nagyjából 150 grammnak felel meg, akár a napi szükséges káliummennyiség 6%-át is tartalmazhatja.
A kálium többek között fontos szerepet játszik az egészséges vérnyomás fenntartásában, amit úgy ér el, hogy segíti az artériák és vénák tágítását, ami már önmagában is csökkentheti a vérnyomást. Ezen kívül segíthet a nátrium kiválasztásában és megakadályozhatja az artériák és vénák beszűkülését, ami a magas vérnyomás kialakulásáért is felelős lehet.
Már több rendelkezése álló kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a túl alacsony káliumszint egyenesen arányosan magas vérnyomáshoz vezethet. Ezért is fontos, hogy figyeljünk a nagyjából napi 5 gramm mennyiség bevitelére.
A szőlőben található jótékony vegyületek azonban nem csak a vérnyomás csökkentésében játszhatnak szerepet, de a koleszterinszintet is jótékonyan befolyásolhatják. Ez a tulajdonsága annak köszönhető, hogy segítheti a koleszterin felszívódását. Itt azonban fontos megemlíteni, hogy a kutatók azt találták, hogy a fehér szőlő esetében ez a hatás nem érvényesült olyan hatékonyan, mint más szőlőfajták esetében.
2. Gazdag antioxidánsokban
Az antioxidánsok olyan vegyületek, amelyek segíthetnek helyreállítani a sejtekben a szabad gyökök által okozott oxidatív károsodásokat. Az oxidatív stressz számos krónikus egészségügyi állapottal összefüggésbe hozható, beleértve a cukorbetegséget és rákos megbetegedéseket.
Jó hír, hogy a szőlő rendkívül gazdag a jótékony antioxidánsokban, lemagasabb koncentrációja a magvakban és a héjában található. Egy-egy szőlő antioxidáns mennyiségét jelentősen befolyásolhatják olyan tényezők, mint a fajtája, érettsége, betakarítás utáni tárolása illetve a környezeti tényezők.
Nem utolsó sorban az is elmondható, hogy a szőlő igen gazdag C-vitaminban, luteinben és ellagsavban – ezek mindegyike szintén erős antioxidáns hatással bír.
3. Rákellenes tulajdonságokkal rendelkezik
Ahogyan már említésre került, a szőlő igen gazdag antioxidánsokban amelyek akár rákellenes tulajdonságokkal is rendelkezhetnek. Például a szőlőben megtalálható úgynevezett resveratrol kifejezetten előnyös lehet a gyulladások csökkentésében és akár a rákos sejtek növekedését és terjedését is megakadályozhatja a szervezetben.
Ezen kívül gazdag kvercetinben és katechinben – ezen antioxidánsok mindegyike rákellenes tulajdonságokkal rendelkezik.
Korábban végzett állatkísérleteket pedig azt mutatják, hogy a szőlőkivonatok gátolhatják az emberi vastagbél és mellráksejtek növekedését és terjedését. Igaz, hogy a rendelkezésre álló tanulmányok igen szűkösek jelenleg, azonban ahhoz kétség sem fér, hogy az antioxidánsban gazdag ételek rendszeres fogyasztása, mint a szőlő, valóban csökkenthetik a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát.
4. Előnyös lehet a szem számára
A szőlőben megtalálható növényi vegyületek védelmet nyújthatnak gyakori szembetegségekkel szemben. Például egy egereken végzett vizsgálat azt találta, hogy a szőlőt fogyasztó egerek retinája jobban működött illetve kisebb mértékben károsodott szemben azokkal a társaikkal, akik nem ették a gyümölcsöt.
Továbbá a szőlőben megtalálható resveratrol képes megvédeni a szem retináját az ultraibolya fényektől, ami már önmagában is csökkentheti az időskori makuladegeneráció kialakulását, amely egy gyakori szembetegségek az idősek körében.
Sőt, kezdetleges tanulmányok már arra a következtetésre jutottak, hogy a resveratrol még a zöldhályog, szürkehályog és a diabéteszes szembetegség kialakulásának esélyeit is csökkentheti.
5. Javíthatja a memóriát, figyelmet és a hangulatot
Egy 12 hetes, 111 felnőtt bevonásával készült vizsgálat során a résztvevők napi 250 mg szőlő kivonatot fogyasztottak. A vizsgálat végén a részvevők 82%-a jelentős figyelemjavulásról számolt be és a memória illetve nyelvszintet felmérő teszteken is jobban teljesítettek, mint a vizsgálat elején.
Egy másik tanulmány pedig azt találta, hogy 250 ml szőlőlé 20 perccel az elfogyasztását követően javította a hangulatot és a memóriával kapcsolatos készségek gyorsaságát.
Végezetül az is elmondható, hogy a resveratrol védelmet nyújthat az Alzheimer-kór ellen azáltal, hogy csökkenti az agyi gyulladást és eltávolítja az amiloid-béta peptidet, amelynek felhalmozódása ehhez az állapothoz kapcsolódik.
6. Támogathatja a csontok egészségét
A szőlő számos olyan ásványági anyagot tartalmaz, amelyek a csontok egészségéhez szükségesek. Gazdag káliumban, mangánban, B és C-vitaminban illetve K-vitaminban. Ezen ásványi anyagok mindegyike segíthetnek megelőzni a csontritkulást.
A legújabb kutatások pedig úgy találták, hogy a resveratrol még a csontok sűrűségét is javíthatja. Egy 8 hetes vizsgálat során szárított szőlőporral etettek patkányokat. A vizsgálat végén a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a patkányok csontozati felszívódása és kalcium visszatartás javult szemben azokkal a társaikkal, akik nem kaptak szőlőport.
7. Jótékony hatással lehet a hajra és a bőrre
A resveratrol több módon is támogathatja hajunk és bőrünk egészségét. Valójában ez a vegyület igen népszerűvé vált a különböző kozmetikai termékekben, mivel képes áthatolni a bőrgáton és növeli a kollagénkoncentrációt, valamint védelmet nyújt a napsugárzás okozta káros UV sugaraktól.
Sőt, a resveratrol kollagénre gyakorolt pozitív hatásának köszönhetően még a sebgyógyulás folyamatát is felgyorsíthatja és még a hajnövekedést is támogathatja. Az oxidatív stressz és a gyulladások felgyorsíthatják a hajhullás folyamatát, azonban a resveratrol elősegítheti a haj növekedését és megvédheti a hajhagymákat a gyulladásoktól és a különböző környezeti hatásoktól.
8. Segíthet az elalvásban
Már több vizsgálat is felhívta a figyelmet arra, hogy a megfelelő diéta és a jó minőségű alvás között szoros kapcsolat áll fenn. A szőlő a melatonin nevű elalvást segítő hormon természetes forrása, amely szabályozza az alvás-ébrenlét ciklusát.
Érdekessége, hogy főleg a szőlő héjában fordul elő, ezért olyan termékekben is jelen van, mint a szőlőlé vagy a bor.
Fontos azonban megemlíteni, hogy a melatonin leginkább akkor támogathatja az alvást, ha megfelelő időben történik a fogyasztása. Így ha ilyen céllal szeretnéd alkalmazni, akkor a legjobb, ha lefekvés előtt bekapsz néhány szem szőlőt vagy esetleg megiszol néhány korty finom bort.
Összegzés
A szőlő fontos tápanyagokat és növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek segíthetik egészségünk megőrzését. Többek között támogathatja szívünk egészségét, előnyös lehet a szemünk számára és még a hajunkra és bőrünkre is jótékony hatással lehet.
Nem utolsó sorban pedig nagyon finom és könnyen hozzáadható étrendünkhöz, szinte bármikor elfogyasztható 2-3 friss szőlőszem a nap folyamán 1-1 étkezés között.