A Stockholm-szindróma általában nagy jelentőséggel bíró emberrablásokhoz és túszhelyzetekhez kapcsolódik. Az ilyen bűncselekményektől eltekintve az átlagos embereknél ez a pszichés állapot akkor is kialakulhat ha különböző típusú traumákat szenvednek el.
Ebben a cikkben közelebbről megvizsgáljuk, mi is pontosan a Stockholm-szindróma, hogyan kapta a nevét, milyen típusú helyzetek vezethetnek oda, hogy valakiben kialakuljon, és mit lehetne tenni ennek megfelelő kezelésére.
Mi a Stockholm-szindróma?
A Stockholm-szindróma egy pszichológiai válasz. Akkor fordul elő, amikor a túszok vagy a bántalmazott áldozatok elkezdenek kötődni azok fogvatartóihoz. Ez a pszichológiai kapcsolat a fogság vagy a bántalmazás napjai, hetei, hónapjai vagy akár évei alatt alakul ki.
Ezzel a szindrómával rendelkezők elkezdenek kötődni a fogvatartóikhoz, vagy az őket bántalmazóikhoz. Ez pont az ellentéte annak a félelemnek, terrornak és megvetésnek, amelyet az áldozatoktól elvárhatnak ezekben a helyzetekben.
Az idő múlásával néhány áldozat pozitív érzéseket kezd táplálni elrablóival szemben. Még azt is elkezdhetik érezni, mintha közös céljaik lennének. Az áldozat akár úgy is érezheti, hogy nincs szüksége külső segítségre.
Ez a paradoxon nem minden túsznál vagy áldozatnál fordul elő, és nem világos, hogy egészen pontosan miért is alakulhat ki.
Sok pszichológus és orvosi szakember a Stockholm-szindrómát olyan mechanizmusnak tekinti, ami segíti az áldozatot a kilakaul helyzet traumájával megbírkózni. Ahhoz, hogy teljesen megértsük ezt a jelenséget, nézzük meg mi is pontosan a szindróma jelensége.
Honnan ered a Stockholm-szindróma?
A Stockholm-szindrómához köthető jelenségek valószínüleg sokszor fordultak elő az elmúlt évtizedekben. Viszont először 1973-ban nevezték meg ezt a csapdába esésre adott pszichológiai választ.
Történt ugyanis, hogy két férfi négy embert tartott túszul 6 napig a svédországi Stockholmban történt bankrablás után. A túszok szabadon bocsátása után nem voltak hajlandók tanúskodni elrablóik ellen, sőt pénzt kezdtek gyűjteni a védelmükre.
Ezt követően a pszichológusok és a mentálhigiénés szakemberek a „Stockholm-szindróma” kifejezést rendelték ahhoz az állapothoz, amely akkor következik be, amikor a túszok érzelmi vagy pszichológiai kapcsolatot alakítanak ki fogvatartóikkal szemben.
Annak ellenére, hogy jól ismert, a Stockholm-szindrómát a mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve új kiadása nem ismeri el. Ezt a kézikönyvet mentálhigiénés szakemberek és más szakemberek használják a mentális egészségi problémák diagnosztizálására.
Mik a tünetek?
A Stockholm-szindrómát három különféle tünetről lehet felismerni:
A Stockholm-szindróma tünetei
- Az áldozatban pozitív érzelmek alakulnak ki azzal a személlyel szemben, aki fogságban tartja vagy bántalmazza őt.
- Az áldozat negatív érzéseket ébreszt a rendőrség, a hatósági személyek vagy bárki iránt, aki megpróbálja kimenteni őt a helyzetéből, és akár el is utasíthatják az együttműködést.
- Az áldozat kezdi érzékelni elrablójának emberségét, és úgy véli, hogy ugyanazok a céljaik és értékeik.
Ezek az érzések általában a túszejtés vagy a bántalmazási ciklus során bekövetkező érzelmi és erősen feltöltött helyzet miatt következnek be egyfajta pszichológiai válaszként.
Például az elrabolt vagy túszul ejtett emberek gyakran fenygetettnek érzik magukat, de ahhoz, hogy kikeveredjenek ebből a helyzetből támaszkodnak rájuk. Ha az emberrabló vagy bántalmazó némi kedvességet is mutat nekik, akkor pozitív érzéseket alakulhatnak ki a fogvatartó iránt.
Az idő múlásával ez a felfogás átformálja és torzítja a képet a fogvartatott személy fejében a fogvatartójával szemben.
Példák Stockholm-szindrómára
Számos híresebb emberrablás a stockholmi szindróma klasszikus példáját eredményezte.
Nagyobb események
- Patty Hearst. Talán a legismertebb, hogy William Randolph Hearst üzletember és újságkiadó unokáját 1974-ben elrabolta a Symbionese Felszabadítási Hadsereg (SLA). Fogsága alatt lemondott családjáról, új nevet vett fel, és még az SLA-hoz is csatlakozott bankok kirablásában. Később Hearst letartóztatták, és a Stockholm-szindrómát védekezésül használta tárgyalásán. Ez a védelem nem működött, és 35 év börtönre ítélték.
- Natascha Kampusch. 1998-ban az akkor 10 éves Nataschát elrabolták, és a föld alatt tartották egy sötét, szigetelt szobában. Elrablója, Wolfgang Přiklopil több mint 8 évig tartotta fogva. Ezalatt a nő felé kedvességet mutatott, de meg is verte és megfenyegette, hogy megöli. Natascha képes volt elmenekülni, Přiklopil pedig öngyilkos lett. Az akkori hírek beszámolója szerint Natascha „vigasztalhatatlanul sírt” emiatt.
- Mary McElroy: 1933-ban négy férfi fegyverrel rabolta el a 25 éves Máriát, falhoz láncolta egy elhagyott parasztházban, és váltságdíjat követeltek a családjától. Amikor kiszabadult, nehezen tudta megnevezeni elrablóit, a nyílvánosság előtt pedig folyamatos együttérzés látszott rajta elrablóival szemben.
Stockholm-szindróma a mai társadalomban
Míg a Stockholm-szindróma általában túszejtéssel vagy emberrablással társul, valójában számos más esemény is kiválthatja.
A Stockholm-szindróma felmerülhet ezekben a helyzetekben is
- Bántalmazó kapcsolatok. Egy kutatás szerint a bántalmazott személyek érzelmi kötődéseket alakíthatnak ki bántalmazójukkal szemben. A nemi, fizikai és érzelmi bántalmazás akár éveken keresztül is elhúzódhat Ez idő alatt pozitív érzések vagy szimpátia alakulhat ki a bántalmazott személyben a fogvatartójával szemben
- Gyermekbántalmazás. A bántalmazók gyakran ártalommal, sőt halállal fenyegetik áldozataikat. Az áldozatok megpróbálhatják elkerülni a bántalmazó felmérgesítését azzal, hogy engedelmeskednek. A bántalmazók kedvességet is tanúsíthatnak, amelyet valódi érzésként lehet felfogni. Ez tovább szavarhatja össze a gyermeket, és oda vezethet, hogy nem érti a kapcsolat negatív természetét.
- Versenyszerű sportolás. A sportban való részvétel nagyszerű módja annak, hogy az emberek készségeket és kapcsolatokat építsenek ki. Sajnos néhány ilyen kapcsolat végül negatív lehet. A kemény edzői technikák akár visszaéléssé is válhatnak. A sportoló bemagyarázhatja magának, hogy edzőjének viselkedése a saját érdekében történik, és ez egy 2018-as tanulmány szerint végső soron a Stockholm-szindróma egyik formájává válhat.
Kezelés
Ha úgy gondolja, hogy Önnél vagy ismerősénél Stockholm-szindróma alakult ki, van lehetőség ennek lekűzdésére. Rövid távon a poszttraumás stressz zavaraival kapcsolatos tanácsadás vagy pszichológiai kezelés segíthet enyhíteni a gyógyuláshoz kapcsolódó azonnali problémákon, például a szorongáson vagy depresszión.
A hosszú távú pszichoterápia tovább segítheti a gyógyulási folyamatot.
A pszichológusok és a pszichoterapeuták olyan egészséges válaszeszközöket taníthatnak meg, amelyek segítenek megérteni, mi történt, miért történt és hogyan lehet előre lépni ebből. A pozitív érzelmek átrendezése segíthet megérteni, hogy ami történt, nem az elszenvedő hibája volt.
Összefoglalás
A Stockholm-szindróma egy olyan pszichológiai válasz amit valamilyen trauma vált ki. Bántalmazott vagy elrabolt személyeknél ez kialakulhat.
A félelem vagy a terror érzése a leggyakoribb ami kiváltódhat ezekeben a szituációkban. Azonban egyes személyek pozitív érzéseket kezdenek érezni elrablójuk vagy bántalmazójuk iránt. Lehet, hogy nem akarnak együttműködni a hatóságokkal, és nem akarnak külső segítséghez folyamodni. Az is előfordulhat, hogy később nem hajlandóak megnevezni azokat akik ezt velük tették, mert nem akarják őket bajba sodorni.
A Stockholm-szindróma ugyan nem egy hivatalos mentális egészségügyi diagnózis. Ehelyett azt gondolják, hogy egy a kiváltó traumával szemben tanusított pszichológiai mechanizmus. Azok a személyek, akiket bántalmaznak vagy fogvatartanak valamilyen módon hajlamosak ebbe a szindrómába beleesni. A megfelelő kezelés nagyban hozzájárulhat a gyógyuláshoz.
