Skarlát tünetei, kialakulása és kezelése

Mi az a skarlát?

A skarlát láz vagy másnéven scarlatina, egy olyan fertőzés amely a strep-torokban szenvedő embereknél alakulhat ki. A skarlát tünetei között megjelenhet az erős, vörös bőrkiütések, magas láz és a torokfájás is.

A skarlát elsősorban az 5-15 év közötti gyermekeket érinti. Korábban súlyos gyermekbetegség volt, de manapság sokkal kevésbé veszélyes, mivel a betegség korai szakaszában alkalmazott antibiotikum-kezelések elősegíthetik a gyorsabb felépülést és csökkenhetik a tünetek súlyosságát. 

A skarlát legfőbb tünete: strep torokkiütés

A bőrkiütés a skarlát leggyakoribb jele, ami előfordulhat felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt. Általában a tünetek piros, foltos kiütésként jelentkeznek, amelyeknek a felülete finoman érdesség válik (hasonló lesz mint a csiszolópapír). A kiütések általában 2-3 nappal azelőtt kezdődnek, hogy az érintettek betegnek éreznék magukat.

A kiütések általában a nyakon, ágyékban és hónaljban kezdődnek, ezután pedig átterjednek a test további részeire. A hónaljban, könyökben és térdben megtalálható bőrredők szintén mélyebb vörösre váltanak, mint a környező bőr.  A kiütések megszűnése után körülbelül 1 hét múlva az ujjak és lábujjhegyek végén, valamint az ágyékben megtalálható bőr is lehámozódhat.

Skarlát tünetei, kialakulása és kezelése
1. kép – A skarlát tünetei között akár a kipirult arc is megjelenhet

A skarlát tünetei között megjelenhet még:

  • vörös ráncok a hónalj, térd és könyök területein
  • kipirult arc
  • epernyelv (fehér nyelv, piros pöttyökkel a felszínén)
  • láz
  • hidegrázás
  • fejfájás
  • duzzadt mandulák
  • hányinger és hányás
  • hasi fájdalmak
  • duzzadt mirigyek a nyak mentén
  • sápadt bőr az ajkak körül

A skarlát tüneteinek kialakulása

A skarlátot az A csoportba tartozó Streptococcus vagy Streptococcus pyogenes baktériumok okozzák, amelyek olyan baktériumok, amelyek előfordulhatnak a száj és az orr járataiban.

A skarlát diagnosztizálása

A tünetek diagnózisa minden esetben fizikai vizsgálattal kezdődik. Orvosa megvizsgálja a tipikus skarlát tünetek jelenlétét, ellenőrzi torkát, nyelvét és mandulájának állapotát. Továbbá szemügyre veheti a megnagyobbodott nyirokcsomókat és a kiütések megjelenését, felszínét.

Amennyiben a tünetek valóban skarlátra adnak gyanút, úgy orvosa torkából mintát vehet, amit laboratóriumi tesztek segítségével elemeznek és megnézik, hogy a streptococcus baktérium valóban megtalálható-e a szervezetében.

A skarlát tüneteinek kezelése

A skarlátot az esetek túlnyomó többségében antibiotikum segítségével kezelik. Az antibiotikumok elpusztítják a szervezetben megtalálható baktériumokat és segítik az immunrendszert a fertőzést okozó baktériumok leküzdésében. Az antibiotikumok szedése előtt minden esetben győződjön meg róla háziorvosával, hogy minden előírásnak megfelel, ami a kúrához szükséges!

Az antibiotikum mellett orvosa javasolhat még vény nélkül kapható láz és fájdalomcsillapítókat. Gyermekek esetében szokták még javasolni a fagylaltok és a meleg levesek fogyasztását, illetve sós vízzel történő gargalizálást. A felsorolt praktikák segíthetik a torok fájdalmának enyhítését.

A betegség alatt fokozottan figyeljen a megfelelő folyadékbevitelre, igyon sok vizet a kiszáradás ellen!

Hogyan akadályozható meg a skarlát kialakulása?

A megfelelő higiéniai szokások kialakítása az egyik legjobb módszer, ha szeretnék elkerülni a skarlátot. Íme néhány tipp, amit mindenképpen érdemes követnie:

  • minden esetben mosson kezet étkezés és mosdó használt előtt
  • fertőtlenítse kezeit tüsszentés vagy köhögést követően
  • takarja el száját és orrát tüsszentés, köhögés esetén
  • ne ossza meg mással poharát és edényeit (ez kifejezzen fontos társas összejöveteleknél)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Crouzon-szindróma - Mit érdemes tudni róla?

vas máj 16 , 2021
A Crouzon-szindróma egy ritka örökletes rendellenesség, amelyben a csecsemő koponyájának sok hajlata (varrat) túl korán válik át csonttá és összeolvad. A koponya korai összeolvadása a kranioszinosztózisoknak nevezett állapotcsoport megkülönböztető jegye. Normális esetben a csecsemő koponyájának varratai nyitva maradnak, hogy az […]
crouzon-szindróma