Pikkelysömör diéta – Segíthet a kezelésben?

Mi az a pikkelysömör diéta? A pikkelysömör akkor fordul elő, ha az immunrendszer tévedésből megtámadja a test normál szöveteit. Ez a reakció duzzanathoz és a bőrsejtek gyorsabb cseréjéhez vezet.

Ha túl sok sejt emelkedik a bőr felszínére, a szervezet nem tudja elég gyorsan eltávolítani őket. Ezek felhalmozódnak, viszkető, vörös foltokat képezve.

A pikkelysömör bármely életkorban kialakulhat, de általában 15 és 35 év közötti embereknél fordul elő. A fő tünetek közé tartoznak a viszkető, vörös foltok vastag börréteggel társulva, illetve az ezüstös pikkelyszerű megjelenés. Ezek pedig a következő testrészeken szoktak megjelenni:

  • könyökök
  • térdek
  • fejbőr
  • hát
  • arc
  • tenyér
  • lábák

A pikkelysömör irritáló és stresszes lehet. Krémek, kenőcsök, gyógyszerek és fényterápia segíthet.

Egyes kutatások azonban azt sugallják, hogy az étrend a tüneteket is enyhítheti.

Pikkelysömör diéta

Eddig az étrenddel és a pikkelysömörrel kapcsolatos kutatások nem számottevőek. Ennek ellenére néhány kis tanulmány választ adott arra vonatkozóan, hogy az élelmiszer hogyan befolyásolhatja a betegséget. A tudósok már 1969-ben megvizsgálták a lehetséges összefüggést.

A kutatók egy folyóiratban publikáltak egy olyan tanulmányt, amely nem mutatott ki kapcsolatot az alacsony fehérjetartalmú étrend és a pikkelysömör erősítése között. Az újabb vizsgálatok azonban eltérő eredményeket hoztak.

Alacsony kalóriatartalmú étrend

Egyes legújabb kutatások azt mutatják, hogy az alacsony zsírtartalmú, alacsony kalóriatartalmú étrend csökkentheti a pikkelysömör súlyosságát.

Egy 2013-as tanulmányban, amelyet a JAMA Dermatologyban tettek közzé, a kutatók napi 800-1000 kalóriát tartalmazó alacsony energiatartalmú étrendet adtak a vizsgálatban résztvevőknek 8 héten keresztül. Ezután további 8 hétig napi 1200 kalóriára emelték.

A vizsgált csoport nemcsak fogyott, hanem a pikkelysömör súlyosságának csökkenését is tapasztalta.

A kutatók azt feltételezték, hogy az elhízott emberek gyulladást tapasztalnak a szervezetben, ami súlyosbítja a pikkelysömört. Ezért hasznos lehet egy olyan diéta, amely növeli a fogyás esélyét.

Gluténmentes diéta

Mi a helyzet a gluténmentes diétával? Segíthet? Egyes tanulmányok szerint ez a személy érzékenységétől függ. A cöliákiában vagy búzaallergiában szenvedők enyhülést tapasztalhatnak a glutén elkerülésével.

Egy 2001-es tanulmány megállapította, hogy a gluténmentes diétát követő gluténérzékeny embereknél javultak a pikkelysömör tünetei. Amikor visszatértek a szokásos étrendjükhöz, a pikkelysömör súlyosbodott.

Egy 2005-ös tanulmány azt is megállapította, hogy néhány pikkelysömörben szenvedő ember fokozott gluténérzékenységgel rendelkezik.

Antioxidánsban gazdag étrend

Bár a gyümölcsök és zöldségek minden egészséges étrend fontos részét képezik, különösen fontosak lehetnek a pikkelysömörben szenvedő betegek számára.

Egy 1996-os tanulmány például fordított összefüggést talált a sárgarépa, a paradicsom és a friss gyümölcs fogyasztása és a pikkelysömör között. Mindezek az élelmiszerek magas egészséges antioxidánsokat tartalmaznak.

Egy másik, néhány évvel később közzétett tanulmány megállapította, hogy a pikkelysömörben szenvedők vérében alacsonyabb a glutation szintje.

A glutation egy erős antioxidáns, amely a fokhagymában, hagymában, brokkoliban, kelkáposztában, karfiolban, és káposztában található meg. A tudósok azt feltételezték, hogy az antioxidánsokban gazdag étrend segíthet.

pikkelysömör diéta
A pikkelysömör diéta esetében érdemes bevezetni a sok zöldséget és gyümölcsöt az étrendbe.

Hal olaj

A Mayo Clinic szerint számos tanulmány kimutatta, hogy a halolaj javíthatja a pikkelysömör tüneteit. Éppen ezért hasznos lehet beépíteni a pikkelysömör diéta étrendbe.

Egy 1989-es tanulmányban a résztvevők 4 hónapig halolajjal kiegészített zsírszegény étrendet tartottak. A tünetek esetében a résztvevők több mint felénél mérsékelt vagy kiváló javulást tapasztaltak.

Kerülje az alkoholt

Egy 1993-as tanulmány kimutatta, hogy azok a férfiak, akik sok alkoholt fogyasztottak, alig vagy egyáltalán nem részesültek a pikkelysömör kezeléséből származó jótékony hatásokban.

Egy 1990-es tanulmány, amely a pikkelysömörben szenvedő férfiakat hasonlította össze a betegségben nem szenvedőkkel. Azok a férfiak, akik naponta körülbelül 43 gramm alkoholt ittak, nagyobb valószínűséggel szenvedtek pikkelysömörben, szemben azokkal a férfiakkal, akik csak napi 21 grammot ittak.

Bár további kutatásra van szükségünk a mérsékelt alkoholfogyasztásról, de annyi bizonyos, hogy alkohol fogyasztás mérsékelése segíthet enyhíteni a pikkelysömör tüneteit.

Jelenlegi kezelések

A jelenlegi kezelések a pikkelysömör tüneteinek enyhítésére összpontosítanak.

A krémek és kenőcsök csökkentik a gyulladást és a bőrsejtek cseréjét, csökkentik a foltok megjelenését. Úgy találták, hogy a fényterápia egyeseknél csökkenti az újbóli megjelenéseket.

Súlyosabb esetekben az orvosok olyan gyógyszereket alkalmazhatnak, amelyek elnyomják az immunrendszert, vagy blokkolják bizonyos immunsejtek működését.

A gyógyszereknek azonban lehetnek mellékhatásai. Ha alternatív kezeléseket keres, néhány tanulmány ígéretes eredményeket mutat bizonyos diéták esetében.

Összefoglaló – Pikkelysömör diéta

A bőrgyógyászok régóta javasolják, hogy az egészséges táplálkozás a legjobb a pikkelysömörben szenvedők számára. Ez sok gyümölcsöt és zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát és sovány fehérjét jelent.

Ezenkívül az egészséges testsúly megőrzése jelentős enyhülést jelenthet.

Egy 2007-es tanulmány szoros összefüggést talált a súlygyarapodás és a pikkelysömör között. A magasabb derékbőség, csípőkörfogat és a derék-csípő arány is összefüggésbe hozható a betegség kialakulásának fokozott kockázatával.

Próbáljon meg egészségesen étkezni, és tartsa testsúlyát az egészséges tartományon belül, hogy csökkentse a pikkelysömör előfordulását és súlyosságát.

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

Mennyi az ideális testzsír százalék?

hét jan 17 , 2022
Nincs kifejezetten egy olyan szám, amely teljes képet ad az egyéni egészségi állapotról. Az, hogy hogyan bánik testével és elméjével, gyakran jobban jelzi általános egészségét és jólétét. De a testzsír százalék megmérése egy jó kiindulási pont lehet. Miért is? Mert […]
testzsír százalék

Ez is érdekelheti