HPV fertőzés tünetei – A férfiak is veszélyben vannak?

A humán papillomavírus, vagy másnéven HPV, egy olyan vírusos fertőzés, amely bőrről bőrre jutva terjedhet az emberek között. Több mint 100 fajtája ismert, ezek közül több mint 40 szexuális úton terjed, melyek hatással lehetnek a nemi szervekre, a szájra vagy a torokra. Kutatások során bebizonyosodott, hogy a HPV az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés, ezért fontos, hogy a HPV fertőzés tünetei időben diagnosztizálásra kerüljenek.

A HPV egyes típusai genitális szemölcsöket is okozhatnak, sőt, méhnyak-, végbélnyílás- és torokrák kialakulásához is vezethetnek.

A HPV fertőzés kialakulásának oka

Ahogy fentebb is említettük, a vírus bőrkontaktuson keresztül terjedhet. A legtöbb esetben szexuális úton keresztül kaphatjuk el a fertőzést, beleértve a hüvelyi, anális és orális közösülést.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a fertőzés átviteléhez nem feltétlenül szükséges a közösülés sem, hiszen bőrről bőrre is képes terjedni.

Manapság rengeteg esetben diagnosztizálták úgy a fertőzést, hogy a HPV fertőzés tünetei nem voltak jelen, azaz a beteg tünetmentes volt.

Ritka esetekben az is előfordulhat, hogy az anya átadja a vírust a gyermekének a szülés során. Ez a legtöbb esetben légúti problémákat okozhat: szemölcsök alakulhatnak ki a gyermek torkában vagy a légutakban.

A HPV fertőzés tünetei

A legtöbb esetben a HPV fertőzés tünetei nem is jelennek meg a betegnél, így a betegség nem okoz észrevehető tüneteket vagy egészségügyi problémákat, sőt, a fertőzések 90%-a magától elmúlik 2 éven belül. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a beteg nem képes fertőzni, hiszen a szervezetében ugyanúgy jelen van a vírus és képes továbbadni azt.

Ha a vírus magától nem múlik el, súlyos egészségügyi problémákat okozhat. Ezek közé sorolhatók a genitális szemölcsök és a torok szemölcsök.

Ezenfelül a HPV fertőzés felelős lehet a méhnyak-, végbélnyílás- és torokrák kialakulásában. Azonban a szemölcsöket okozó HPV típus eltér a rákot okozó típustól, ami azt jelenti, hogy a szemölcs jelenlétével nem feltétlenül jár együtt a rák kialakulásának kockázata.

A HPV fertőzés során kialakuló rák gyakran minden előzetes tünet nélkül jelenik meg, ezért rendkívül fontos, hogy a rendszeres szűréssel kiderítsük a HPV-vel kapcsolatos egészségügyi problémákat. Ez nagyban támogatja a túlélési esélyeket is.

HPV a férfiak esetében

Férfiak esetében a HPV fertőzés szinte teljesen tünetmentesen alakul ki, habár néhány alkalommal előfordulhatnak genitális szemölcsök a betegen. Forduljon időben orvoshoz, ha dudorokat vagy elváltozásokat észlel a nemiszerven, a herezacskón vagy a végbélnyíláson.

A HPV bizonyos törzsei képesek pénisz-, anális- és torokrákot okozni férfiak esetében. Itt is fontos megjegyezni, hogy a genitális szemölcsöket okozó HPV fertőzés nem azonos a rákot okozó törzzsel.

HPV a nők esetében

A jelenlegi információk alapján a nők 80%-a életük során legalább egy fajta HPV fertőzéssel találkozott már. A férfiakhoz hasonlóan a nők esetében sem ritka, hogy a HPV fertőzés tünetei nem jelentkeznek, és a fertőzés mindennemű egészségügyi probléma nélkül múlik el.

A nők esetében sem ritka, hogy a fertőzés során genitális szemölcsök alakulnak ki a hüvelyben, a végbélnyíláson vagy annak környékén, valamint a méhnyakon vagy a szeméremtesten. Azonnal érdemes orvoshoz fordulni, ha dudorokat vagy rendellenes növekedést észlel a nemi szervek környékén.

Ezen kívül a HPV némely törzse képes méhnyakrákot vagy hüvely-, végbélnyílás- vagy torokrákot okozni. Rendszeres szűrés segítségével azonban lehetősége nyílik arra, hogy időben észleljék a kóros elváltozásokat. A méhnyaksejtek DNS-vizsgálatai kimutathatják a genitális rákos megbetegedésekkel összefüggő HPV-törzseket.

HPV teszt

A HPV tesztelés férfiak és nők esetében eltérő.

Nők

Nők esetében az első szűrésnek 21 éves korban kell megtörténnie, függetlenül a szexuális tevékenység kezdetétől. A rendszeres tesztelések során sikeresen tudják azonosítani a kóros sejteket, melyek jelezhetik a méhnyakrákot vagy más HPV-vel kapcsolatos problémákat.

21 és 29 éves kor között háromévente érdemes átesni a tesztelésen, míg 30 és 65 év között az alábbiak egyikét érdemes követni:

  • háromévente papillomavírus-teszt elvégzése
  • ötévente HPV-teszt elvégzése; megvizsgálni a magas kockázatú HPV-típusokat (hrHPV)
  • ötévente együtt végeztesse el a két tesztet; ezt együttes tesztelésnek nevezik.

Az sem számít ritka esetnek, hogy 30 éves kortól fiatalabbak esetében a papillomavírus-eltérések kórosak. Ilyenkor nőgyógyásza HPV-teszt elvégzését ajánlhatja a páciensnek.

Legalább 14 törzs okozhat rákot. Ha ezen törzsek bármelyike fennáll, orvosa ellenőrizheti a méhnyak elváltozásait.

A rák kialakulásához vezető elváltozások kialakulása azonban a legtöbb esetben több évet vesz igénybe, valamint a HPV-fertőzések nagy része kezelés nélkül is elmúlhat.

Férfiak

Jelenleg nem áll rendelkezésre FDA által jóváhagyott teszt a HPV diagnosztizálására férfiaknál.

Egyes esetekben anális papillomavírus-teszt elvégezhető olyan esetekben, akiknél fokozott az anális rák kialakulásának kockázata.

HPV fertőzés kezelése

Ahogy többször is hangsúlyoztuk, a HPV fertőzés a legtöbb esetben magától elmúlik, így a fertőzést ilyen esetekben nem kezelik. Ehelyett javasolt évente szűrés/ vizsgálat, hogy kiderítsék, fennáll-e még a HPV fertőzés, vagy elindultak-e kóros sejtváltozások.

1. kép – A HPV fertőzés tünetei a legtöbb beteg esetében nem azonnal jelentkeznek

A genitális szemölcsök kezelésére vényköteles gyógyszereket írhat fel orvosa, vagy előfordulhat annak eltávolítása lézeres vagy folyékony nitrogénnel való fagyasztásos módszerrel. Azonban fontos megjegyezni, hogy ez önmagában nem kezeli a vírust és a szemölcsök visszatérhetnek.

Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan orvosilag támogatott természetes módszerek, amelyek kezelhetik a HPV fertőzést, ezért mindenképp orvosával konzultáljon a lehetséges kezelési módszerekről.

A rendszeres szűrés segíthet a különféle egészségügyi problémák azonosításában, nyomon követésében és kezelésében.

Hogyan kaphat HPV fertőzést?

A fertőzés akár bőrről bőrre is terjedhet, így nem csak szexuális úton lehet elkapni. Az alábbi tényezők fokozott kockázatot jelenthetnek:

  • a szexuális partnerek számának növekedése
  • védekezés nélküli hüvelyi, orális vagy anális közösülés
  • legyengült immunrendszer
  • ha szexuális partnere HPV fertőzött

Bizonyos tényezők nagyobb valószínűséggel növelhetik a fertőzés folytatódását és rákos megbetegedést okozhatnak:

  • legyengült immunrendszer
  • más nemi úton terjedő betegségek, például gonorrhoea, chlamydia és herpesz
  • krónikus gyulladás
  • orális fogamzásgátlók hosszú távú alkalmazása
  • dohányzás
  • anális közösülés

HPV fertőzés megelőzése

A megelőzés legegyszerűbb módja a közösülés során való óvszerhasználat és a biztonságos szex.

Ezenfelül vakcina áll rendelkezésre, hogy megelőzzük a genitális szemölcsök és a HPV által okozott rák kialakulását. A vakcina kilenc típusú HPV fertőzés ellen védhet, amelyekről köztudott, hogy rákot vagy genitális szemölcsöt okozhatnak.

A vakcinát 11 vagy 12 éves korban ajánlják beadatni. Ennek 2 adagját legalább hat hónapos különbséggel adják be. A 15 és 26 év közötti nők és férfiak oltást is kaphatnak háromadagos ütemterv szerint.

Sőt, ma már a 27 és 45 év közötti páciensek, akik korábban nem kaptak HPV elleni védőoltást, már szintén jogosultak a vakcina beadatására.

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

Ujjvég zsibbadás – Intő jelek, amikre figyelnie kell!

pén nov 12 , 2021
Az ujjvég zsibbadás bizsergő, szúró érzéssel járhat. Olyan érzés, mintha valaki enyhén nyomás helyezne az ujjaira, vagy tűvel szurkálná. Emellé társulhat égető érzés is. Az ujjak zsibbadásával bizonyos tárgyak felvétele is nehézkessé válhat, sőt, az érintett személy esetenként már-már esetlennek […]
Ujjvég zsibbadás – Intő jelek, amikre figyelnie kell!

Ez is érdekelheti