Mi az a gyomorfekély? A gyomorfekély kialakulása során a gyomornyálkahártya folytonossága megszakad, így érintve a nyálkahártya különböző területeit. A gyomorsav és az emésztő enzimek erősen maró hatásúak, azonban egy egészséges szervezetben nem okoznak gondot, köszönhetően az olyan védelmi tényezőknek, mint a gyomornyák és a hasnyál. Amikor a gyomornedv savas ph értéke nem semlegesedik, úgy maró hatásának köszönhetően sebeket ejthet a gyomornyálkahártyán, így okozva különböző méretű fekélyeket.
A gyomorfekély az esetek 70%-ban az úgynevezett helicobacter pylori baktérium okozza, ami jellemzően a vékonybél első szakaszán okoz sérüléseket. További problémákat okozhatnak a különböző gyógyszerek mellékhatásai, különösen a szteroidok alkalmazása esetében fordulhat elő nagyobb arányban a gyomorfekély kialakulása.
A gyomorfekély korai felismerése és gyógyulási folyamatainak felgyorsítása kulcsfontosságú, hosszú távú fennállása vérszegénységhez vezethet, valamint a megemésztett élelmiszerek útját is blokkolhatja, így okozva emésztőrendszeri problémákat.
Az elmondottak alapján a gyomorfekélyben érintettek számára rendkívül fontos, hogy tisztában legyenek azokkal az élelmiszerekkel, amelyek fokozhatják a fájdalmakat, vagy éppen ellenkezőleg, segíthetnek a gyógyulási folyamatokban.
Kezdjük először azokkal az élelmiszerekkel, amelyek tovább fokozhatják a problémát. Először is, az alkohol fogyasztása erősen kerülendő. Az olyan szeszesitalok, mint a likőrök, bór vagy a sör mind-mind tovább fokozhatják a gyomorfekély okozta károsodásokat. Másodszor, a magas hőmérséklet sült olajos élelmiszerek szintén felerősíthetik a fájdalmakat, így a különböző gyorsélelmiszereket semmiképpen sem javasoljuk fogyasztani. További problémás élelmiszerek lehetnek még a fekete bors, citrusfélék, paradicsom, illetve a különböző erős fűszereket és a szénsavas üdítőitalok.
Most, hogy áttekintettük a kerülendő élelmiszerek listáját, térjünk rá azokra, amelyek viszont a gyógyulási folyamatokat gyorsíthatják.
1. Kelkáposzta
A kelkáposzta kétségtelenül az egyik legjobb élelmiszer, aminek rendszere fogyasztása enyhítheti a gyomorfekély okozta sérüléseket. A káposzta gazdag U-vitaminban, ami alapvetően nem is igazi vitamin, hanem egy aminosavszármazék, a nevében szereplő U betű az angol ulcer szóból származik, amely fekélyt jelent. Több tanulmány is igazolta, hogy a kelkáposzta a benne megtalálható U-vitaminnak köszönhetően képes lehet visszaállítani a gyomor nyálkarétegét, így képezve egy védőréteget a fekélyen és támogatva annak gyógyulási folyamatait.
Koncentrált formájában még hatékonyabb, így ha szeretnéd élvezni jótékony hatásait, úgy javasoljuk, hogy turmixolj össze nyers kelkáposztát és fogyaszd ezt az italt napi 3 alkalommal. Ha szeretnéd ízesíteni, úgy nyugodtan hozzáadhatsz friss almát is.
2. Manuka méz
A manuka méz jótékony hatásaival kapcsolatban elképesztő kutatások láttak napvilágot, a benne megtalálható metilglioxál pedig az egyik legjobb antibakteriális vegyület. Napi 2 evőkanál manuka méz elfogyasztása a reggeli órákban bizonyítottan hozzájárulhat a már említett helicobacter pylori baktérium elpusztításához, ami a gyomorfekély kialakulását is okozza. Alapvetően helyi termesztőktől vásárolt mézkészítmények és segíthetnek gyógyítani a gyomorfekélyt, azonban az Új-Zélandról vagy Ausztráliából származó manuka méz nagyobb mennyiségben tartalmazza a már említett vegyületet, így jóval hatékonyabb lehet a gyógyulási folyamatokban.
Sőt, a manuka méz még tartalmaz frukto-oligoszacharid-ot is, amely jelen kutatások alapján hozzájárulhat az emésztőrendszerünkben megtalálható jótékony baktériumok szaporodásához, így támogatva a nyálkahártya megerősítését és gyógyulását.
3. Extra szűz olívaolaj
Ha szeretnéd hatékonyan gyógyítani a gyomorfekély okozta sérüléseket, úgy jó választás lehet valamilyen nagyon magas minőségű extra szűz olívaolaj fogyasztása. A legjobb márkák Európából származnak, például Olaszországból, görög vagy Spanyolországból. Fontos, hogy a vásárlás során kerüld az olyan olajokat, ahol a gyártók az olívaolajat más olajokkal keverik, mivel az általuk használt olajok akár tovább fokozhatják a gyomorfekély tüneteit.
Napi 2 evőkanál extra szűz olívaolaj fogyasztása segíthet fokozni a nyálkahártya védőrétegét köszönhetően a benne megtalálható oleuropein és oleocanthal vegyületeknek. Tanulmányok már kimutatták, hogy ezek a vegyületek támogatják az egészséges nyálka termelődését az emésztőrendszerben, így felgyorsítva a gyógyulási folyamatokat és megakadályozva a fekély visszatérését.
4. Brokkoli csíra
A brokkoli csíra gyomorfekéllyel kapcsolatos jótékony hatásait a benne megtalálható glükozinolátok-nak és szulforafán-nak köszönheti. Érdekességként megemlíthető, hogy a brokkoli csíra akár 100-szor nagyobb mennyiségben tartalmazhatja ezeket a vegyületeket, szemben a teljesen kifejlett brokkolival. Természetesen ezek a kénben gazdag vegyületek nem csupán a brokkoliban és csírájában megtalálhatóak, további jó élelmiszerek lehetnek még az avokádó, karfiol vagy a kelbimbó.
De hogyan is működnek ezek a vegyületek? A glükozinolát és a szulforafán hozzájárulnak az emésztőrendszerünk megnyugtatásához, és a különböző méreganyagok eltávolításához, így támogatva a gyógyulási folyamatokat. Sőt, a legfrissebb tanulmányok arra lettek figyelmesek, hogy a glükozinolátok akár a különböző rákos megbetegedések kialakulásának a kockázatát is csökkenthetik.
5. Kagylók
A kagylófélék rendkívül gazdagok cinkben, amely egy olyan ásványi anyag, ami fontos szerepet játszik a szövetek és a sebek gyógyításában, beleértve a gyomorfekélyt is. Továbbá a cink még részt vesz a gyomorsav termelésében is, a fekélyben érintett egyének gyakran tapasztalnak cinkhiányt, ami olyan további tüneteket okozhat, mint a legyengült immunrendszer, savas reflux vagy a tovább fekélyek megjelenése.
Az elmondottak alapján javasoljuk, hogy heti 1-2 alkalommal igyekezz kagylóféléket fogyasztani, mivel a bennük megtalálható nagy mennyiségű cink jótékonyan támogathatja a fekélyek gyógyulását.
Most, hogy áttekintettük az 5 élelmiszert, ami segíthet a gyomorfekély gyógyításában mindenképpen érdemes szót ejtünk a különböző táplálékkiegészítőkről is, amelyek tovább fokozhatják a felsoroltak egészségre gyakorolt hatásait.
Elsőként megemlíthetjük a cink-L-karnozint, amelyet már több, mint 30 éve alkalmaznak a különböző emésztőrendszeri problémák kezelésében, beleértve a gyomorfekélyeket is. Végezetül további jó választás lehet valamilyen jó minőségű probiotikum, amelyek segíthetnek hozzájárulni a nyálkahártya megerősítéséhez.
Te milyen rendszereséggel fogyasztod a videóban felsorolt élelmiszereket?