A gluténérzékenység egy bizonyos immunválaszreakció, amely a glutén (a búzában, az árpában és a rozsban található fehérjét jelenti) fogyasztása miatt alakul ki a vékonybélben. Idővel ez a reakció károsítja a vékonybél bélését és megakadályozza bizonyos tápanyagok felszívódását.
A bélkárosodás gyakran hasmenést, súlycsökkenést, puffadást, fáradtságot, valamint vérszegénységet is okozhat – a gluténérzékenység tünetei így könnyedén felismerhetővé válnak. Fontos, hogy időben cselekedjünk, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, mivel akár súlyos szövődményekhez is vezethetnek.
Gyermekek esetében ez a fajta válaszreakció befolyásolhatja a növekedést és a fejlődést.
Sajnos a gluténérzékenység nem gyógyítható, de a gluténmentes étrend betartása nagyban hozzájárul a tünetek kezeléséhez, és elősegíti a bél gyógyulását is.
A gluténérzékenység tünetei a következők lehetnek:
1. Hasmenés
A laza, víz állagú széklet egyike az első tüneteknek, amit gluténérzékenység esetén tapasztalhat. Egy kutatás során kiderült, hogy a gluténérzékenyek 79%-a számolt be hasmenésről a kezelés előtt, azonban kezelés után ez a szám drasztikusan csökkent: mindössze 17%-ánál fordult elő továbbra is krónikus hasmenés.
Ne felejtse el, hogy a hasmenésnek számos egyéb oka is lehet, például fertőzés, vagy egyéb intolerancia, esetleg más bélprobléma.
2. Puffadás
A puffadás szintén az egyik leggyakoribb tünet gluténérzékenység esetén. A gluténérzékenység magában foglalhatja az emésztőrendszeres gyulladását, amely puffadást és számos más káros problémát okozhat.
Ezt a problémát hamar lehet orvosolni, ha a glutént eltávolítja az étrendjéből.
3. Bélgáz
A felesleges gázképződés gyakori emésztőrendszeri probléma, amelyet a kezeletlen gluténérzékenyek tapasztalnak. A gluténérzékenység tünetei között ez is a leggyakoribbak között szerepel a kutatások alapján.
Fontos megjegyezni, hogy a gázképződésnek egyéb okai is lehetnek, például székrekedés, emésztési zavarok, valamint a laktóz intolerancia és az irritábilis bél szindróma is okozhatja a problémát.
4. Fáradtság
A csökkent energiaszint, következésképpen fáradtság gyakori tünetnek minősül, ha Ön gluténérzékeny. A betegség hatására jelentkezhetnek a súlyosabb kimerültséggel járó jellegzetes problémák, mint az alvásszavar.
Emellett a vékonybél károsodásának veszélye is fennáll, ha nem kezeljük időben a problémát, ami vitamin- és ásványi anyag-hiányokat okozhat. Ezek szintén fáradtsághoz vezethetnek.
A fáradtág egyéb lehetséges okai lehetnek: fertőzés, pajzsmirigyproblémák, depresszió és vérszegénység.
5. Súlycsökkenés
A hirtelen súlycsökkenés és súlymegtartás nehézsége a gluténérzékenység egyik korai intő jele lehet. Ennek oka az, hogy a szervezet képessége a tápanyagok felszívódására korlátozódik, ami potenciálisan alultápláltsághoz és fogyáshoz vezethet. Azonban a helyes étrend betartása segíthet ennek megakadályozásában, sőt, oly mértékben tud segíteni, hogy akár a súlygyarapodást is elindíthatja.
Érdemes felülvizsgálni, hogy mi más okozhat még súlycsökkenést, például cukorbetegség, rák, depresszió vagy pajzsmirigyproblémák is képesek befolyásolni testtömegünket.
6. Vashiányos vérszegénység
A gluténérzékenység ronthatja a tápanyagok felszívódását, és vashiányos vérszegénységhez vezethet, amelyet a vörösvértestek hiánya okozhat a szervezetben. Ebben az esetben az alábbi tünetek jelentkezhetnek:
Azonban a gluténmentes diéta nagyban tud segíteni ezen problémák enyhítésében/megszüntetésében.
A vashiányos vérszegénységnek számos más oka is lehet, beleértve a rossz étrendet, a fájdalomcsillapítók, például aszpirin hosszú távú használatát, vagy az erős menstruációs vérzés során kialakult vérvesztést.
7. Székrekedés
Említettük, hogy a gluténérzékenység tünetei közül az egyik leggyakoribb a hasmenés. Azonban egyes esetekben éppen ellenkezőleg, székrekedést okozhat.
A vékonybélben található bélcsigákat a glután károsíthatja. Ennek következtében a tápanyagok felszívódásában adódhatnak nehézségek. Mivel az étel az emésztőrendszeren halad keresztül, a bélcsigák nem képesek teljes mértékben felszívni a tápanyagokat, és gyakran extra nedvességet tudnak felszívni a székletből, így az kevésbé lesz lágy.
A székrekedés elkerülése kissé nehezebb feladat gluténérzékenység esetén, mivel a gluténmentes étrend sok magas rosttartalmú ételt, például a gabonaféléket kiszorít, ami csökkent rostbevitelt és csökkent széklet-gyakoriságot eredményezhet. Emellett a székrekedés oka lehet a kiszáradás, a nem megfelelő élet, valamint a kevés testi aktivitás.
8. Depresszió
A gluténérzékenység tünetei nem csak fizikai, hanem pszichológiai tünetekben is jelentkezhetnek. A depresszió egy általános, ám súlyos jelenség a gluténérzékenyek között.
Azonban a kutatások során azt tapasztalták, hogy a gluténmentes étrend hosszú távú betartása a depressziós tünetek csökkent kockázatával jár.
A depressziónak azonban sok más lehetséges oka is lehet, beleértve a hormonszint ingadozását, a stresszt, a gyászt és akár a genetikai befolyást is.
9. Viszkető kiütés
A gluténérzékenység okozhat viszkető, hólyagos bőrkiütést, amely előfordulhat a könyökén, térdén vagy a fenékén is.
Előfordulhat olyan eset is, hogy kialakul a bőrkiütés anélkül, hogy más emésztési tünetek jelentkeznének.
A viszkető bőrkiütésnek a gluténérzékenység mellett egyéb lehetséges okai lehet az ekcéma, pikkelysömör, dermatitis és csalánkiütés.
A gluténérzékenység gyakrabban jelentkezhet az alábbi befolyásoló tényezők esetén:
- a család kórtörténetében már előfordult ez a betegség, vagy a lisztérzékenység
- I-es típusú cukorbetegség
- Down-szindróma vagy Turner-szindróma
- autoimmun pajzsmirigy betegség
- vastagbélgyulladás
- Addison-kór
A betegség kezelésének mellőzése során az alábbi komplikációk léphetnek fel:
- Alultápláltság: Ez akkor fordul elő, ha a vékonybél nem képes elegendő tápanyagot felszívni. Ez vérszegénységhez és fogyáshoz vezethet. Gyermekekben az alultápláltság lassú növekedést és fejlődést okozhat.
- A csontok gyengülése: A kalcium és a D-vitamin felszívódásának hiánya a csontok lágyulásához vezethet gyermekeknél, felnőtteknél pedig a csontsűrűség csökkenéséhez.
- Meddőség és vetélés: A kalcium és a D-vitamin felszívódásának hiánya hozzájárulhat a reproduktív problémákhoz.
- Laktóz intolerancia: A vékonybél károsodása hasi fájdalmat és hasmenést okozhat laktózt tartalmazó tejtermékek fogyasztása után. Amennyiben a vékonybél helyreállt, valószínűleg ismét képes lesz tejtermékeket fogyasztani mellékhatások nélkül.
- Rák: A gluténmentes étrendet nem tartó betegek esetében nagyobb a kockázata a rák több fajtájának kialakulására.
- Idegrendszeri problémák: Néhány gluténérzékenységben szenvedő betegnél olyan problémák fordulhatnak elő, mint rohamok vagy a kezek és lábak idegeinek betegsége (perifériás neuropathia).
Hogyan kezelhetők a gluténérzékenység tünetei
A gluténérzékenység egy egész életen át tartó, gyógyíthatatlan állapot, melyet hatékonyan tud kezelni a gluténmentes étrend betartásával. Ez azt jelenti, hogy a búzát, az árpát, a rozst vagy a tönkölyt tartalmazó termékeket (beleértve a zabot is) eliminálni kell az étrendünkből, beleértve a keresztszennyezett élelmiszereket is, kivéve, ha gluténmentes címkével vannak ellátva.
Mely ételek kerülendők?
- tészta
- kenyér
- sütemények
- pite
- keksz
- sör
- öntetek
- szószok
- mártások
Szerencsére rengeteg tápláló és természetesen gluténmentes élelmiszer található a boltok polcain. Íme néhány élelmiszer, amely beilleszthető az egészséges gluténmentes étrendbe:
- hús, baromfi és tenger gyümölcsei
- tojás
- tejtermékek
- gyümölcsök
- rizs, hajdina és köles
- zöldségek
- hüvelyesek
- diófélék
- egészséges zsírok
- gyógy-és fűszernövények

Ha fennáll a gluténérzékenység gyanúja, forduljon orvosához, hogy a megfelelő vizsgálatok alapján tudja bizonyítani a betegséget, és meg tudja határozni, szükség van-e gluténmentes étrendre az Ön számára.
Ügyeljen arra, hogy ne kezdjen el gluténmentes étrendet, amíg a vizsgálatra nem került sor, mivel ez torzíthatja a teszt eredményeit.