Fekete bors – 7 jótékony, tudományosan bizonyított hatása

A fekete bors az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt fűszer világszerte. Enyhén csípős íze kiválóan illik sok ételhez, a magyar konyha fűszerei között pedig előkelő helyet foglal el. A fekete bors azonban jóval több, mint egyszerű fűszer, ősi természetgyógyászban már évezredek óta alkalmazzák jótékony hatású növényi vegyületei miatt.

Cikkünkben, most a fekete bors 7 tudományosan alátámasztott jótékony hatása kerül bemutatásra!

1. Gazdag antioxidánsokban

A szabad gyökök olyan instabil molekulák, amelyek károsíthatják szervezetünk sejtjeit. Egyes szabadgyökök olyan természetes úton keletkeznek, mint az emésztés vagy a fizikai aktivitás. Azonban túlzott mennyiségű szabadgyökök képződhetnek, ha olyan dolgoknak vagyunk kitéve mint a dohányfüst vagy az erős környezetszennyezés.

Végső soron a szabad gyökök túlzott károsodása olyan egészségügyi problémákhoz vezethetnek, mint a krónikus gyulladások, a rákos megbetegedések vagy a felgyorsult öregedési folyamatok. A fekete bors gazdag piperin nevű növényi vegyületben, ami már rendelkezésre álló tanulmányok alapján rendkívül erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik.

A kutatóvilágban pedig már többször is bebizonyításra került, hogy az ilyen antioxidánsban gazdag élelmiszerek rendszeres fogyasztása jelentősen csökkentheti a szabad gyökök felhalmozódását, ennek köszönhetően pedig elkerülhetjük a különböző betegségeket és javíthatjuk immunrendszerünk hatékonyságát is.

2. Támogathatja az agyat

Állatkísérletek során bebizonyításra került, hogy a piperin akár az agyműködést is javíthatja. Különösen olyan degeneratív agyi állapotok esetén mutatott pozitív hatásokat, mint az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór.

Többek között bebizonyításra került a kísérletek során, hogy a piperin javíthatja a memóriát illetve csökkentheti az agyi plakkok képződését, amik többek között összefüggésbe hozhatók az említett neurológiai állapotokkal.

A kísérletek egyelőre kizárólag állatokra korlátozódnak, így még további vizsgálatokra lesz szükség a fekete bors emberi agyra gyakorolt jótékony hatásával kapcsolatban.

3. Javíthatja a vércukor szabályozást

Már rendelkezésre álló állatkísérletek eredményei arra az eredményre jutottak, hogy a piperin javíthatja a vércukorszint szabályozást. Egy vizsgálatban a feketebors kivonattal táplált patkányok vércukorszintje sokkal kisebb mértékben emelkedett meg glükóz elfogyasztása után, szemben azokkal az állatokkal, akik nem kaptak ilyen kivonatot.

Továbbá egy 86 fő bevonásával készült 8 héten át tartó megfigyelés során a résztvevők minden nap piperin tartalmú étrendkiegészítőt fogyasztottak. A vizsgálat végén a megfigyelt alanyok közel 73%-nál jelentős javulást tapasztaltak az inzulinérzékenység területén, ami azt mutatja, hogy az inzulin hormon mennyire távolítja el a glükózt a véráramból.

Fekete bors – 7 jótékony, tudományosan bizonyított hatása
1. kép – A fekete bors még a vércukor szabályozásában is segítséget nyújthat

Fontos azonban megemlíteni, hogy a vizsgálat alanyok más táplálékkiegészítőket is fogyasztottak a megfigyelés ideje alatt, így egyelőre az nem jelenthető ki, hogy a vércukorszint szabályozásának javulása kizárólag a fekete bors hatása miatt történt.

4. Csökkentheti a koleszterinszintet

A magas koleszterinszint negatív hatásait már szinte mindenki ismeri és évek óta egyre nagyobb figyelmet kap megfelelő szabályozása. Egy 40 napos vizsgálat során magas zsírtartalmú élelmiszerekkel és fekete bors kivonattal etették a patkányokat. A vizsgálat végén a kutatók azt tapasztalták, hogy a patkányok rossz koleszterin szintje jelentősen csökkent.

Továbbá a fekete borsról úgy gondolják, hogy képes lehet olyan étrend kiegészítők felszívódását fokozni, amelyekről már bizonyított, hogy koleszterinszint csökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek, mint például a kurkuma.

Jól látható, hogy a kezdeti eredmények igen ígéretesek, azonban még további vizsgálatokra lesz szükség a fekete bors koleszterinre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

5. Rákellenes tulajdonságokkal rendelkezhet

Egyes kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a fekete borsban megtalálható piperin rákellenes tulajdonságokkal rendelkezhet. Többek között megfigyeléseik során bebizonyosodott, hogy a piperin lelassíthatja a mell, prosztata vagy a vastagbélrák sejtjeinek replikációját, sőt akár ezeket a sejteket el is pusztíthatja.

Nem utolsó sorban a piperinnel kapcsolatban az is bizonyításra került, hogy akár képes lehet javítani a kemoterápiás kezelések hatékonyságát.

6. Elősegítheti a tápanyagok felszívódását

A fekete bors rendszeres fogyasztása akár az olyan táplálékok felszívódását is fokozhatja, mint a kalcium vagy a szelén. A szelén hasonlóan a piperinhez erősteljes antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, illetve segíthet megőrizni a pajzsmirigy egészségét és az immunrendszert is erősítheti.

7. Csökkentheti az étvágyat

Egy 16 fő bevonásával készült vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a fekete bors kivonat elfogyasztása akár az étvágyat is csökkentheti. Sajnos több kutatás egyelőre nem született ezen a területen, azonban a már korábban felsorolt tulajdonságok miatt, a fekete bors alkalmazása egy-egy diéta során mindenképpen előnyös lehet minden kétséget kizárólag.

Összegzés

A fekete bors több módon is támogathatja egészségünket, ami leginkább a benne megtalálható piperin vegyületnek köszönhető. Többek között javíthatja a koleszterinszintet, segíthet a vércukorszint szabályozásában, valami az agyunk egészségének megőrzésében.

Tehát ha Te is szeretnél egy olyan fűszert belecsempészni étkezéseidbe, ami nem csak nagyon finom, hanem rendkívül egészséges is akkor a fekete bors lehet a tökéletes választás!

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

6 lehetséges ok, ami megoldás lehet fáradtság ellen

csü jan 19 , 2023
Ha úgy érzed hogy kevés az energiád vagy állandóan fáradt vagy akkor tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. A fáradtság ellen számtalan módszer létezik napjainkban, azonban sajnos sok esetben ezek a lehetőségek kizárólag átmeneti megoldást jelentenek. A krónikus fáradtság szinte […]
6 lehetséges ok, ami megoldás lehet fáradtság ellen

Ez is érdekelheti