Az erdei mályva (Malva sylvestris) leglenyűgözőbb egészségügyi hatásai közé tartozik a sebgyógyulás felgyorsítása, a fertőzések elleni védelem, a gyulladás csökkentése, az öreges lelassít, a légúti egészség javítása valamint az emésztési funkciók optimalizálása, illetve az alvás javítása és a fejfájás kezelése. Cikkünkben most az erdei mályva felsorolt jótékony hatásai kerülnek bemutatásra, ami téged is meggyőz majd rendszeres alkalmazásával kapcsolatban.
Mi az az erdei mályva (Malva Sylvestris)?
Az eredei mályva vagy tudományos nevén Malva sylvestris egy rendkívül különleges és elképesztő gyógyító tulajdonságokkal rendelkező gyógynövény. Gyakran megtalálható mezőkön és sövényekben és feltűnő lila virogáokkal rendelkezik.
Leginkább Nyugat-Európában őshonos, de elterjedt a Földközi-tenger és Észak-Afrika egyes részein, illetve a történelem során behozták az angol nyelvű világ nagy részébe is. Furcsa módon és a Malva nemzetség egyik meghatározó jellemzője a diófélék és a magvak (alakjuk miatt sajtoknak is nevezik). A Malva sylvestrisben található nyálka igen értékes gyógyászati felhasználása miatt, és ezt a virágot ősidők óta alkalmazzák.
Ennek az egyedülálló gyógynövénynek a virágait és leveleit gyógyászati célokra használják, beleértve az illóolaj-kivonatot is, amely erős hatást gyakorolhat a szervezetre. A növény levelei akár vízbe is áztathatók, amiből finom és gyógyító teát készíthetünk. Ez a növény számos olyan hatóanyagot tartalmaz, amelyek hatással vannak az egészségünkre, így vessünk néhány pillantást ezekre a különleges tulajdonságaira.
Az erdei mályva jótékony egészségügyi hatásai
A Malva sylvestris több elképesztő hatással is rendelkezik. Ezek mindegyiket támogathatja egészségünket, illetve javíthatja a közérzetünket. Lássuk a jótékony hatások listáját.
1. Fájdalomcsillapító hatással rendelkezik
Az erdei mályvát gyakran alkalmazzák fájdalomcsillapítóként, különösen helyi alkalmazásoknál. Ha valamilyen módon megsérült a bőrünk akkor a növény leveleit bátran használhatjuk borogatásként a gyulladt felületen.
A levelekből származó növény vegyületek nemcsak gazdag vitamintartalmuk miatt segíthetik a gyógyulást, hanem bizonyos fájdalomcsillapító tulajdonságokat is kínálhatnak a területnek, csökkentve a fájdalmat és a kellemetlen érzést.
A közönséges mályvának ez a fájdalomcsillapító képessége sokféleképpen alkalmazható az egész szervezetben, belsőleg és külsőleg egyaránt. Fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően gyakran jelenik meg fejfájást kezelő gyógyszerekben, illetve arcmaszkokban és pakolásokban.
2. Segíthet az immunrendszer védelmében
Az erdei mályva szinte minden része immunerősítő tulajdonságokkal rendelkezik. Ez annak köszönhető, hogy rendszeres alkalmazása és fogyasztása segíthet megvédeni a szervezetünket a különböző káros kórokozókkal szemben. Végső soron ez pedig kevesebb megbetegedést és ritkábban legyengülő immunrendszert eredményezhet.
3. Csökkentheti a gyulladásokat
Ha rovarcsípéseket, nagy zúzódásokat, leégést vagy kiütéseket tapasztalsz a bőrödön akkor az erdei mályvából készült gél vagy borogatás nagyon hatékonyan csökkentheti a gyulladást és duzzanatot, sőt még elősegítheti a gyorsabb gyógyulási folyamatokat is.
4. Mérsékelheti a légúti betegségek tüneteit
A légúti betegségek tünetei roppant kellemetlenek lehetnek, azonban az erdei mályva jótékony hatása ezen a területen is segítségedre lehet. Nemcsak a köptetést fokozhatja, ami kiürítheti a légutakat, de gyulladáscsökkentő hatása miatt a torkot és a mirigyeket is megnyugtathatja, sőt még a gyógyulás idejét is felgyorsíthatja.
5. Lassíthatja az öregedés jeleit
Lehet még nem figyelted meg, de a legtöbb bőrön alkalmazható kozmetikum valamilyen formában tartalmaz mályvakivonatot. Nem véletlenül van így, hiszen több kutatás is már bebizonyította, hogy a növény olyan jótékony vegyületeket tartalmaz, amelyek hatékonyan lassíthatják az öregedési folyamatokat, ezáltal pedig annak látható jeleit is.
6. Javíthatja az emésztési problémákat
A rengeteg ülőmunka és a mozgásszegény életmód sok ember életében okozhat emésztési problémákat. Gyakran megjelenő probléma lehet a székrekedés, amely rendkívül kellemetlen lehet. Szerencsére a mályva enyhe hashajtóként működhet, ami a gyógyszergyártók által forgalmazott hashajtókkal szemben nem jár semmilyen negatív mellékhatással. Tehát ha legközelebb úgy érzed, ha valami nincs rendben az emésztéseddel akkor egy csésze mályvatea akár neked is enyhülést hozhat!
7. Javíthatja az alvások minőségét
Az erdei mályva nyugtató és lazító hatásai akár az alvásaid minőségét is javíthatják. Lefekvés előtt jó ötlet lehet elfogyasztanod egy finom csésze mályvateát, de bátran alkalmazhatod illóolaj formájában is. Hatékony megoldás, ami természetes módon támogtja a gyorsabb elalvást és javítja annak minőségét.
Összefoglaló
Az erdei mályva egy csodálatos és különleges gyógynövény, ami több, jótékony hatást is eredményezhet szervezetünkben. Többek között fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkezik, javíthatja az emésztést és még az öregedés folyamatát is lelassíthatja.
Nem utolsó sorban még alvásaink minőségét is fokozhatja. Mielőtt azonban úgy döntenél, hogy kipróbálnád a mályvát, úgy mindenképpen javasoljuk, hogy egyeztess házirorvosoddal a biztonságos alkalmazása érdekében.