Édesgyökér – 6 ok, amiért érdemes kipróbálnod

Az édesgyökér, amelyet a világ egyik legrégebbi gyógynövényének tartanak, az édesgyökér gyökeréből származik. A Nyugat-Ázsiában és Dél-Európában őshonos édesgyökeret már régóta használják különféle betegségek kezelésére, valamint különféle ételek és italok ízesítésére.

Hiába használják már évszázadok óta a gyógyításban az édesgyökeret, mégis csak néhány felhasználását támasztja alá tudományos kutatás. Sőt, számos egészségügyi kockázattal is járhat a fogyasztása, ezért nem árt odafigyelni, hogy hogyan és mennyit fogyasztunk belőle.

Cikkünkben az édesgyökér egészségügyi előnyeit, mellékhatásait és ajánlott adagolását vizsgáltuk.

1. Javíthatja a bőr általános állapotát

Ez a különleges növény több mint 300 vegyületet tartalmaz, amelyek közül néhány erős gyulladáscsökkentő, antibakteriális és vírusellenes hatást fejt ki szervezetünkben.

Az állatokon és kémcsöveken végzett vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy az édesgyökér-kivonatot érdemes különféle bőrbetegségek kezelésére használni, beleértve a pattanásokat és az ekcémát.

Egy 60 felnőtt bevonásával végzett 2 hetes vizsgálatban édesgyökér-kivonatot tartalmazó gél hatását vizsgálták, amelynek helyi alkalmazása jelentősen javította az ekcémát.

Bár kipróbálták a pattanások kezelésére is ezt a gélt, a hatékonyságával kapcsolatos kutatások vegyesek és meglehetősen korlátozottak.

2. Csökkentheti a savas refluxot és segítheti az emésztést

A növény kivonatát gyakran használják az emésztési zavarok tüneteinek enyhítésére, mint például a savas reflux, gyomorpanaszok és gyomorégés.

Egy 30 napos vizsgálatban, amelyben 50 emésztési zavarban szenvedő felnőtt vett részt, napi kétszer 75 mg-os kapszula bevétele jelentős javulást mutatott a placebó csoporthoz képest.

Egy 8 hetes vizsgálatban pedig, amelyben 58 felnőtt vett részt, alacsony dózisú glicirretinsav standard kezeléssel kombinálva a savas reflux tünetei jelentős javulásnak indultak.

Egy másik vizsgálatban 58 felnőtt vett részt, amelyben megállapították, hogy a napi használata 2 éven keresztül hatékonyabban csökkentette a tüneteket, mint az általánosan használt antacidok.

Bár ezek az eredmények ígéretesek, több embereken végzett vizsgálatra lesz még szükség.

3. Segíthet a peptikus fekélyek kezelésében

A peptikus fekélyek fájdalmas sebek, amelyek a gyomorban, a nyelőcső alsó részén vagy a vékonybélben alakulnak ki. Általában a H. pylori baktériumok által okozott gyulladások okozzák ezt a jelenséget.

Az édesgyökér-kivonat azonban segíthet a gyomorfekély kezelésében is.

Egy egereken végzett vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az édesgyökér-kivonat egy bizonyos dózisa jobban védett ezek ellen a fekélyek ellen, mint egy gyakori, gyomorfekély ellen használatos gyógyszer.

Egy 120 felnőtt bevonásával végzett 2 hetes vizsgálat kimutatta, hogy az édesgyökér-kivonat fogyasztása a szokásos kezelés mellett jelentősen csökkentette a H. pylori jelenlétét, azonban ezzel kapcsolatban több kutatás elvégzése javasolt.

4. Rákellenes tulajdonságokkal rendelkezhet

Számos antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatású növényi vegyület tartalma miatt az édesgyökér-kivonatot bizonyos ráktípusokkal szembeni védőhatása miatt is vizsgálták.

Az édesgyökér-kivonatot és vegyületeit különösen a bőr-, emlő-, vastagbél- és prosztatarák sejtnövekedésének lassításával vagy megelőzésével hozták összefüggésbe, de mivel a kutatások csupán kémcsövekre és állatokra korlátozódnak, ezért az emberi rákos megbetegedésekre gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen.

Édesgyökér - 6 ok, amiért érdemes kipróbálnod
1. kép – Az édesgyökér kivonat akár rákellenes tulajdonságokkal is rendelkezhet

Az édesgyökér-kivonat azonban segíthet a szájnyálkahártya-gyulladás kezelésében, amelyeket a rákos betegek néha a kemoterápia és a sugárzás mellékhatásaként tapasztalnak.

Egy 60 felnőtt bevonásával végzett 2 hetes vizsgálat kimutatta, hogy a helyi édesgyökér-kivonat alkalmazása ugyanolyan hatékony lehet, mint a szájnyálkahártya-gyulladás szokásos kezelése.

5. Enyhítheti a felső légúti panaszokat

Gyulladáscsökkentő és antimikrobiális hatásuk miatt mind az édesgyökér-kivonat, mind a teája segíthet a felső légúti betegségek kezelésében.

Az állatkísérletek arra jutottak, hogy a növényből származó glicirrhizin kivonat segít az asztma enyhítésében. Míg a korlátozott humán kutatás hasonló eredményeket mutat, szigorúbb, hosszú távú vizsgálatokra van szükség ennek bebizonyítására.

Ezenkívül korlátozott számú kémcsőben végzett és humán vizsgálatok azt sugallják, hogy az édesgyökér tea és kivonat védelmet nyújthat a torokgyulladás ellen, azonban további kutatásra van szükség, amely az édesgyökér ezen hatását vizsgálja.

6. Védelmet nyújthat fogszuvasodás ellen

Az édesgyökér segíthet minket megvédeni azoktól a baktériumoktól, amelyek fogszuvasodáshoz vezethetnek.

Egy 3 hetes vizsgálatban 66 óvodás korú gyermeknek cukormentes nyalókát adtak, amelyek 15 mg édesgyökeret tartalmaztak. A nyalókák fogyasztása jelentősen csökkentette azon baktériumok számát, amelyek hatására kialakulhat a fogszuvasodás.

Kémcsövekben végzett vizsgálatok azt is kimutatták, hogy hatékony védelmet nyújthat a fogszuvasodáshoz kapcsolódó baktériumok ellen, azonban ebben az esetben is további kutatásra van szükség az optimális dózisával és formájával kapcsolatban.

Lehetséges mellékhatások és óvintézkedések

Az FDA úgy ítélte meg, hogy az édesgyökér élelmiszerekben való felhasználása általánosan biztonságos, azonban jelenleg nem értékeli és nem ellenőrzi a kiegészítőket az összetevők címkézésének tisztasága, hatékonysága vagy pontossága szempontjából.

Ennek ellenére az édesgyökér-kiegészítők és teák rövid távú használatát széles körben biztonságosnak tartják. A nagy dózisok azonban káros hatásokat okozhatnak, és bizonyos egészségügyi problémákkal küzdő betegek számára kerülendő lehet az édesgyökér fogyasztása.

Túladagolása

Az édesgyökér krónikus használata glicirrhizin felhalmozódásához vezethetnek a szervezetben., amelyről kimutatták, hogy ennek emelkedett szintje abnormálisan megemeli a kortizol stresszhormon szintjét, ami egyensúlyhiányt okozhat a folyadék- és elektrolitszintben.

Ennek hatására az édesgyökér-termékek krónikus és nagy adagjai számos veszélyes tünetet válthatnak ki, többek között:

Habár rendkívül ritka, előfordulhat édesgyökér-mérgezés is, amely veseelégtelenséget, pangásos szívelégtelenséget vagy túlzott folyadék felhalmozódást okozhat a tüdőben, amelyet ödémának nevezünk.

A fent említett betegségekben szenvedők esetében javasolt, hogy teljesen kerüljék a glicirrhizin tartalmú édesgyökér-termékeket.

Terhesség és szoptatás

Túlzott fogyasztása a terhesség alatt negatívan befolyásolhatja a baba agyi fejlődését.

Egy tanulmányban vizsgálták azon anyáknak a gyermekeit, akik a terhesség alatt nagy mennyiségű glicirrhizin-tartalmú édesgyökér-terméket fogyasztottak. Ennek során arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a gyermekek nagyobb valószínűséggel szenvedtek agykárosodást később az életük során, ezért az állapotos nőknek kerülniük kell az édesgyökértartalmú-kiegészítőket, és korlátozniuk kell az édesgyökér bevitelét élelmiszerekben és italokban.

A kutatások hiánya miatt a gyerekeknek és a szoptató nőknek is kerülniük kell az édesgyökértartalmú termékeket.

Az édesgyökér adagolási javaslatai

Kiegészítőként az édesgyökér kivonat többféle formában kapható, beleértve a kapszulákat, porokat, helyi zseléket és teákat, de maga a növény gyökere frissen vagy szárítva is megvásárolható.

Jelenleg nem tudunk szabványos adagolási javaslatról, mindazonáltal az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy a glicirrhizin bevitelét legfeljebb napi 100 mg-ra korlátozzák.

Mivel az édesgyökértartalmú termékek nem mindig jelzik a glicirrhizin mennyiségét, nehéz lehet biztonságos mennyiséget meghatározni. Ennek eredményeként fontos, hogy megbeszélje orvosával a biztonságos és hatékony adagolást.

Összegzésként elmondható, hogy az édesgyökeret évezredek óta használják különféle betegségek kezelésére, beleértve a légúti betegségeket és az emésztési zavarokat. Növényi vegyületei erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő és antimikrobiális hatást mutatnak, ezért ennek hatására enyhítheti a savas refluxot, az ekcémát, a gyomorfekélyt és más egészségügyi problémákat, azonban ennek bizonyítására további humán vizsgálatokra van szükség.

Számos pozitív hatása ellenére az édesgyökérnek káros hatásai is vannak, ha fogyasztását túlzásba visszük. Az édesgyökér-kiegészítők vagy teák kipróbálása előtt konzultáljon orvosával.

Vélemény, hozzászólás?

Next Post

Izomfájdalom - Okai, kezelése és megelőzés

szo máj 6 , 2023
Az izomfájdalom (myalgia) rendkívül gyakori jelenség és szinte mindenki tapasztalt már valamikor valamilyen kellemetlen érzést az izmaiban. Mivel a test szinte minden részén van izomszövet, ez a fajta fájdalom gyakorlatilag bárhol érezhető. Az izomfájdalmaknak azonban nincs egyetlen oka. Bár a […]
izomfájdalom

Ez is érdekelheti