A prosztata megnagyobbodása gyakori probléma a férfiaknál, különösen 50 éves kor felett. Ez az állapot megnehezítheti a vizeletürítést, gyakori vizelési ingert okozhat, valamint fájdalmat idézhet elő a medencetájékon, a hasban, a herezacskó és a végbélnyílás területein.
De mi történik ilyenkor pontosan?
Ahogy a képen is látható, a prosztata egy kicsi mirigy, amely a szeméremcsont mögött, a hólyag alatt helyezkedik el, és többek között ez a szerv segít szabályozni a vizelet áramlását.
A probléma akkor kezdődik, amikor a prosztata elkezd növekedni és megduzzad. Ekkor nyomást gyakorol a húgycsőre – arra a csőre, amely összeköti a húgyhólyagot a külvilággal.
Ez a nyomás végső soron gyenge hólyagkontrollhoz vezethet, sürgető vizelési ingerhez, amelyhez gyakran csak kis mennyiségű vizelet társul, gyenge vagy megszakadó vizeletsugárhoz, illetve nehézségekhez a vizelés megkezdésében.
Ha ezt nem ismerik fel és kezelik időben, úgy a megnagyobbodott prosztata prosztatagyulladáshoz, fertőzésekhez és a prosztatarák magasabb kockázatához vezethet.
Tanulmányok szerint a prosztata megnagyobbodását túlnyomó többségben hormonális egyensúlyhiány okozza, amely során anabolikus hormonok, például ösztrogén, inzulin vagy dihidrotesztoszteron halmozódik fel a szervezetben.
Most 6 hatékony gyógymódot fogunk bemutatni, amelyek segíthetnek a megnagyobbodott prosztata normál méretének visszaállításához, valamint hozzájárulhatnak a természetes vizeletürítési folyamathoz is.
Emellett egyszerű életmódbeli változtatásokról is szó lesz, amelyek segíthetnek a probléma gyökerének kezelésében.
1. Cink
A cink az egyik legfontosabb ásványi anyag a prosztata egészségének és a férfi hormonok egyensúlyának szempontjából.Többek között segít megakadályozni, hogy a tesztoszteron ösztrogénné vagy DHT-vé alakuljon, mivel gátolja az aromatáz és a reduktáz enzimeket.Ezáltal csökkenti a prosztata növekedését okozó hormonális problémákat, és gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően segíti a mirigy zsugorodását is.
Ha szeretnéd pótolni, úgy javasoljuk, hogy fogyassz belőle napi 30 mg-ot, cink-biszglicinát formájában, illetve pótolhatod a cinket olyan természetes forrásokból is, mint a tökmag, osztriga, rák, marhahús, állati belsőségek vagy a cukormentes étcsokoládé.
Nagyon fontos, hogyha cinket szedsz, úgy fogyassz hozzá rezet is nyomelemek keverékeként, mert a túl sok cink pótlása bizonyítottan rézhiányt okozhat.
2. Fitoszterolok
A fitoszterolok természetes növényi vegyületek, amelyek segítenek a megnagyobbodott prosztata kezelésében és a vizeletáramlás javításában, mivel gátolják a dihidrotesztoszteront. Sőt,a fitoszterolok még a koleszterin lerakódását is megakadályozhatják az érrendszerben, így kitűnő választás lehet a szív és érrendszeri problémák elkerüléséhez. Nem utolsó sorban rendszeresen alkalmazzák hajhullás megelőzésére is, amit gyakran szintén a dihidrotesztoszteronnak tulajdonítanak. A fitoszterolok legjobb forrásai közé sorolható a tökmag, makadámdió, zöldborsó vagy az extra szűz olívaolaj.
3. Likopin
A paradicsom különböző fajtái gazdagok likopinban, egy vörös színű antioxidáns karotinoidban, amely sejtvédő tulajdonságokkal rendelkezik. A likopin csökkenti a prosztata specifikus antigént, így segítve összehúzni a prosztatát és csökkenti a prosztatarák kockázatát azáltal, hogy egyensúlyban tartja a tesztoszteronszintet.

Idősebb korban a tesztoszteronszint csökken, az ösztrogénszint pedig emelkedik – ez többek között jelentősen hozzájárul a prosztata megnagyobbodásához. Érdekességként megemlíthető, hogy a főtt paradicsom négyszer több likopint tartalmaz, mint nyers formájában, így ha ilyen célból szeretnéd fogyasztani, úgy mindenképpen javasoljuk megfőzését.
További jó likopin források lehetnek még a bazsalikom, grapefruit, spárga vagy a goji bogyó.
4. Zöld tea (EGCG)
A megnagyobbodott prosztata egyik legjobb és legegyszerűbb kezelési lehetősége a rendszeres zöld tea fogyasztás. A matcha zöld tea különösen gazdag EGCG-ben vagyis epigallokatechin-gallát-ban, amely blokkolja az 5-alfa-reduktáz enzimet, így megakadályozza a tesztoszteron dihidrotesztoszteronná alakulását.
Röviden, igyekezz minél több zöld teát fogyasztani, ha érintett vagy prosztata megnagyobbodásban. Kitűnő helyettesítője lehet a kávénak a reggeli órákban, mivel tartalmaz koffeint is, emiatt pedig este már inkább kerülnedő.
5. C-vitamin
A C-vitamin nélkülözhetetlen antioxidáns, amit növényi forrásokból szükséges bevinni. Gazdag forrásai között említhetjük a káposztát, savanyú káposztát, epret, kaliforniai paprikát, valamint az olyan keresztesvirágú zöldségeket, mint a brokkoli vagy a karfiol.
A valódi C-vitamin komplex csökkenti az oxidatív stresszt a prosztata sejtjeiben. És hogy ez miért fontos? Az oxidatív stressz a testünk minden pontján krónikus gyulladásokat okozhat, ha túl nagy mértékben halmozódik fel. Az olyan antioxidánsok, mint a C-vitamin viszont segíthet semlegesíteni az említett szabadgyökök káros hatásait, így hozzájárulva a rákos állapot kialakulásának megelőzéséhez.
Ráadásul a megfelelő minőségű és mennyiségű C-vitamin a kortizol szintet is képes szabályozni, ami egy olyan stresszhormon, ami jelentő kihatással lehet a hormonháztartásra. Mindenképpen javasoljuk, hogy kerüld az olcsó szintetikus aszkorbinsavakat, amelyek a valódi C-vitamin csupán 5%-át tartalmazzák. Helyettük válassz inkább olyan komplex C-vitamin kiegészítőket, mint az acerola cseresznye vagy a csipkebogyó.
6. Laurinsav
Ahogyan már említettük, a prosztata megnagyobbodását gyakran a tesztoszteron dihidrotesztoszteronná alakulása idéző elő. Jó hír, hogy a laurinsav, amely a kókuszolajban található, képes megakadályozni a tesztoszteron DHT-vé alakulását, így csökkentve a prosztata megnagyobbodásának az esélyeit. Ha szeretnéd élvezni a laurinsav jótékony hatását, úgy javasoljuk, hogy alkalmazz főzéseid során nyers, organikus kókuszolajat, és kerüld, az olyan gyulladásfokozó növényi olajokat, mint a napraforgó olaj.
Mitől nagyobbodhat meg a prosztata?
A prosztata több dolog miatt is megnagyobbodhat. Első helyen megemlíthető a finomított ételek – a cukor, fehér liszt és feldolgozott gabonák kimerítik a cinkraktárakat, fokozva a DHT, inzulin és ösztrogén szintjét. Másodszor, a túlsúly szintén kockázati tényező lehet, mivel a zsírsejtek növelik az ösztrogén- és inzulinszintet, ami serkenti a prosztata növekedését.
Harmadszor, a meggyengült gyomorsav. Ahogyan öregszünk, úgy csökken a gyomorsavunk szintje, ami rontja a cink és egyéb értékes tápanyagok és vitaminok felszívódásának a lehetőségét. További kockázati tényező lehet valamilyen májkárosodás megléte. A máj szűri ki a felesleges hormonokat. A cukor, alkohol, növényi olajok és vegyszerezett ételek károsíthatják a májat, amelyek kihatással lehetnek a prosztata egészségére is.
Végül, de nemutolsó sorban a különböző növényvédő szerekkel átitatott élelmiszerek erőteljesen befolyásolhatják a hormonális egyensúlyt, valamint a tejtermékek rendszeres fogyasztása ronthatja a prosztata egészségét köszönhetően a bennük megtalálható prolaktinnak.
Hogyan fokozhatod a felsorolt tápanyagok hatékonyságát?
Ha szeretnéd maximalizálni a cikkben felsorolt tápanyagok hatékonyságát, úgy mindenképpen fontos, hogy változtass életmódodon is. Ezek a tápanyagok nem csodaszerek, amik azonnal helyreállítják prosztatád egészségét.
Mindenképpen javasoljuk, hogy fogyassz minél több keresztesvirágú zöldséget, mint a brokkoli, karfiol, retek vagy a kelkáposzta. További javasoljuk, hogy nasiként fogyassz minden nap egy kis marék tökmagot. A tökmag rendkívül gazdag cinkben, fitoszterolokban és E-vitaminban is.
Másodszor, kerüld az olyan ipari növényi olajok használatát, mint a szója, repce, kukorica. A nevükkel ellentétben ezek nem igazi zöldségekből készült növényi olajok. Ezek a típusú olajok gazdagok omega-6 zsírsavban, amelyek erősen gyulladáskeltőek. Az említett olajok helyett használj inkább extra szűz olívaolajat, organikus kókuszsír vagy avokádó olajat.
Harmadszor, végezz heti több alkalommal valamilyen magas intenzitású edzést. A legfrissebb tanulmányok szerint már heti 3, 10 perces magas intenzitású intervallum edzés drámai változásokat hozhat a férfiak egészségében.
Végül, de nemutolsó sorban javasoljuk, hogy próbáld ki az időszakos böjtöt. Az időszakos böjtnek több formája létezik, és egyre többen gondolják úgy a kutatóvilágban, hogy rendszeres alkalmazása jelentősen hozzájárulhat egészségünk fenntartásához.
Te oda figyelsz prosztatád egészségére? Ha igen, hogyan gondoskodsz róla?